Kiraboltak egy férfit Dunakeszi egyik utcáján

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogtak és kihallgattak két férfit, egy 23 éves és a 49 éves dunakeszi lakost. Azzal gyanúsítják őket, hogy rátamadtak egy gyalogosra Dunakeszin. 
Vágólapra másolva!

A két férfi június 3-án este Dunakeszin, a Kádár utca és Klapka utca kereszteződésénél lévő járdán odalépett egy férfihoz. Az egyikük arcon ütötte. A férfi a földre esett, majd megpróbált elfutni támadója elől - olvasható a rendőrség oldalán.

A támadó utolérte a menekülő férfit és többször arcon ütötte, sőt, meg is rúgta.

Ezután a cigarettáját, pénzét és mobiltelefonját követelte, aztán kifosztotta. Kinyitotta az övtáskáját és kivette belőle a személyes iratait, bankkártyáját, és a pénzét is. 23 éves társa végignézte, mit tesz Végül mindketten elmenekültek a helyszínről.

Az áldozat hívta a rendőröket, akik hamar rájöttek, kik voltak a támadók. A két helyi rablót tegnap hajnalban fogták el. A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az erőszakos támadó ellen rablás, társa ellen pedig bűnsegédként elkövetett rablás miatt nyomoz.