Újabb bizonyíték: Botkáék migránsok betelepítését tervezik

Botka László
Vágólapra másolva!
Újabb bizonyítékokat kapott az Origo arról, hogy Szeged szocialista vezetése migránsok betelepítésére készül. A Soros György által kitömött MigSzol szervezet olyan szórólapokat terjeszt a városban, amivel úgymond érzékenyítik a helyieket az illegális bevándorlók betelepítésére. Ugyanez a szervezet korábban óvónőket „érzékenyített” a témára. Mindezek a fejlemények nem meglepőek a városban, mivel Botka László még tavaly egyértelműen kiállt a magyar határkerítés lebontása mellett, és illegális bevándorlók tömeges betelepítése mellett. 
Vágólapra másolva!

Helyreigazítás

"Valótlanul állítottuk 2018. június 11. napján megjelent „Lebukott Botka László: Szegeden már készülnek a migránsok betelepítésére" című cikkünkben, és 2018. június 13. napján megjelent „Újabb bizonyíték: Botkáék migránsok betelepítését tervezik" című cikkünkben, hogy Botka László migránsok betelepítését tervezi, illetőleg migránsok befogadására készül Szegeden.


A cikkekben hivatkozott „Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés" nevű óvodapedagógusi képzésprogram Szegeden a magyar Kormány társfinanszírozásában a YOUMIG elnevezésű uniós projekt részeként valósul meg."

Újabb bizonyítékokat kapott az Origo arról, hogy Szeged szocialista vezetése migránsok betelepítésére készül. A Soros György által kitömött MigSzol szervezet olyan szórólapokat terjeszt a városban, amivel úgymond érzékenyítik a helyieket az illegális bevándorlók betelepítésére. Ugyanez a szervezet korábban óvónőket „érzékenyített" a témára. Mindezek a fejlemények nem meglepőek a városban, mivel Botka László még tavaly egyértelműen kiállt a magyar határkerítés lebontása mellett, és illegális bevándorlók tömeges betelepítése mellett.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szegedi önkormányzat Humán Közszolgáltatási Irodája által a város óvodáit irányító igazgatóságnak küldött levél arról szól, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata

a Soros-féle Menedék Egyesület közreműködésével tart érzékenyítő tréninget helyi óvónők számára.

A Migráns gyerekek az óvodában – Interkulturális kompetenciafejlesztés megnevezés már önmagában árulkodó, és egyértelműen arra utal, hogy bevándorló gyerekek befogadására, elhelyezésére készülhet az önkormányzat.

Egyre biztosabb, hogy Szeged befogadná a migránsokat

A szegedi polgármesteri hivatal irodavezetője által „jógyakorlatnak” nevezett, június 11-12. és szeptember 20-21. között tartandó tréning ráadásul a levél tanúsága szerint egy projekt következő fontos eleme. Az MSZP-s Botka László és a baloldali politikusok migrációval kapcsolatos korábbi megnyilvánulásait látva égető a kérdés:

mik lehetnek a projekt előző és következő elemei?

Hamar választ kaptunk a kérdésre egy olvasónk jóvoltából, aki olyan kiadványnak a fényképeit küldte el, amit a nyíltan bevándorláspárti, és Soros György által alaposan kitömött Migszol egyesület adott ki Szegeden. A kiadványban úgymond „érzékenyítik” a helyi lakosokat a migránsok befogadására.

Ilyen kiadvánnyal készítik fel Botkáék a szegedieket a migránsok befogadására Forrás: Origo

A kiadvány többek között továbbra is azt a Soros György propagandája által elterjesztett hazugságokat ismétli, miszerint háború sújtotta övezetből érkeznének a migránsok, miközben az illegális bevándorlóknak csupán egy nagyon kis részét teszik ki a Szíriából érkezők.

Soros György hazugságaitól hemzseg a Szegeden terjesztett kiadvány Forrás: Origo

Az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként megbukott Botka László már a migránsválság hazai mélypontján, 2015-ben azt nyilatkozta, hogy az országon átgázoló, több százezres tömeg Szegeden felbukkant része egyáltalán nem zavarta a helyi lakosokat. Erről „természetesen” nem kérdezte meg a szegedieket, és a biztonsági kockázatokról is „elfelejtette” értesíteni a város lakóit.

Botka László lebontotta volna a kerítést, ha megnyerte volna a választást Forrás: MTI/Kovács Tamás

Botka a kerítésbontó

A bevándorlás melletti rokonszenve Botkának később sem múlt el, több gyanús eset kapcsolódott ehhez. Ugyan a szegedi polgármester és

az állítólagos küldő is tagadta annak a levélnek a hitelességét, amely szerint sok ezer menekült befogadására készül a még szocialista fellegvárnak számító dél-alföldi nagyváros.

Botka a Soros György iránti hűségesküt pedig azzal tette le, hogy 2017 májusában azt mondta, lebontják a magyar-szerb határon felállított kerítést, amennyiben ők nyerik a 2018-as választást.

Tavaly ősszel aztán újabb ügy borzolta a kedélyeket, amikor a bevándorlást nyíltan támogató, Soros-hálózat által pénzelt MigSzol ingyenesen megkapta használatra egy megszüntetett szegedi iskola épületét, hogy ott raktározza a migránsoknak a pályaudvar melletti fabódéban osztogatott adományokat.

A dolog pikantériája, hogy a képviselő-testületet megkerülve, önkényesen adták ingyenes használatba a migránspárti szervezetnek a városi tulajdonú épületet,

miközben korábban az ugyanoda egyházi iskolát álmodó Boldogasszony Iskolanővérek női szerzetesrendnek csak több millió forintért adták volna bérbe, amit nyilvánvalóan nem tudtak kifizetni.