Drogkereskedő hálózatot számolt fel a rendőrség Budapesten - videó

drogbanda
A rendőrök a kétnapos akció alatt a bűnözői csoport 12 tagját fogták el Budapesten.
Vágólapra másolva!
Egy drogkereskedő hálózat tizenkét tagját fogták el a rendőrök a fővárosban kedden és szerdán - tették közzé a rendőrség honlapján csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a bűnszövetség tagjai 2017 őszétől árultak különböző fajtájú drogokat Budapesten,

az ezzel kapcsolatos tevékenységet egymással megállapodva, közösen végezték.

A rendőrök a kétnapos akció alatt a bűnözői csoport 12 tagját fogták el Budapesten Forrás: www.police.hu

A rendőrség és a Terrorelhárítási Központ összehangolt akciót tartott több budapesti helyszínen. A két nap alatt tizenkét embert fogtak el, gépjárműveket vizsgáltak át, házkutatásokat tartottak.

Jelentős mennyiségű kábítószert,

főleg marihuánát és amfetamint, körülbelül 15 millió forint készpénzt, valamint a kábítószer porciózásához és értékesítéséhez használatos eszközöket foglaltak le a nyomozók.


Az elfogottakat bűnügyi őrizetbe vették. Már előterjesztést tettek nyolc gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, és ezt tervezik a másik négy esetében is - áll a rendőrség közleményben.