Tanévzáró gála keretében jutalmazták a legjobb diákokat

PontVelem évzáró esemény gála
Vágólapra másolva!
A Csodák Palotájában tartotta meg tanévzáró gáláját és egyben díjátadó ünnepségét a PontVelem Nonprofit Kft. A gálára a Fenntarthatósági Témahét pályázatainak nyerteseit, a Visa Pénzügyi Foci döntőbe jutott játékosait, illetve a PontVelem Okos Program legaktívabb diákjait, tanárait hívták meg. A tanév során a szelektív hulladékgyűjtő versenyben legeredményesebb, a pénzügyi tudatosságot fejlesztő JátékBankban a legokosabb, illetve a SegítsVelem programban a legtöbbet adományozó diákokat ismerték el.
Vágólapra másolva!

Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a gálán részt vevőket Fotó: Hirling Bálint - Origo

Nagy volt a nyüzsgés péntek délelőtt a Csodák Palotájában, ahol tanárok és diákok gyűltek össze, hogy ünnepélyes keretek között vehessék át a nekik járó díjat, a PontVelem Nonprofit Kft. által szervezett tanévzáró gálán. A nyertes diákok és tanárok két turnusban vették át díjaikat, szabadidejükben pedig élvezhették a Csodák Palotájának attrakcióit, végül pedig egy finom ebéd várta őket.

A Fenntarthatósági Témahét legjobbjai

Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a diákokat, tanárokat, szülőket az ünnepélyen. A díjak átadása előtt kiemelte;

a Fenntarthatósági Témahétre összesen 1522 iskola, 18 881 osztály, és 318 316 diák regisztrált, ami óriási siker.

Tanárok, diákok és a diákok szülei is részt vettek a gálán Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Fenntarthatósági Témahetet harmadik alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A rendezvénysorozat az EMMI támogatásával a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében 2018. április 23-27. között került megrendezésre. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése volt, iskolai keretek között. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök úr volt, aki a klímaváltozásról tartott rendhagyó órát a Szentendrei Református Gimnáziumban. A Témahét nyitórendezvényét a Parlament egyik dísztermében tartották. A ZöldOkos Kupa a témahét egyik kiemelt rendezvénye volt, ami egy többfordulós tudásverseny általános iskolai felső tagozatos diákok részére. Ennek döntőjét április 27-én tartották a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.

A Fenntarthatósági Témahét keretében nagyszámú önkéntes vezető, szakember látogatott el az iskolákba, hogy személyes példájukkal, hitelességükkel segítsék a fenntarthatóság üzenetének eljuttatását a diákokhoz. Ebben főszerepet vállat a HungaroControl Zrt., mely vállalat CSR kampányának egyébként is szerves részét képezi a fenntarthatóság.

„A HungaroControl Zrt. felel a magyar légtérbe érkező, induló illetve átrepülő repülőgépek biztonságáért, de

a biztonság mellett nagyon fontos számukra, hogy minél inkább környezetbarát módon tudjuk ezeket a légi járműveket irányítani. Ennek érdekében számos kutatásfejlesztést, illetve innovatív tevékenységet végeztünk és végzünk most is.

Zsolnay Tamás, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Zrt. vállalatfejlesztési és külkapcsolati igazgatója Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ennek köszönhető például, hogy Magyarország felett eltöröltük az útvonalakat, így sokkal rövidebb távolságokat tesznek meg a légi járművek, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről induló és érkező járművek is folyamatos süllyedéssel, emelkedéssel és olyan útvonallal közlekednek, hogy az a lehető legkevesebb zajt és károsanyag-kibocsátást jelentse. Emellett a társadalmi felelősségvállalás-programunkban foglalkozunk a felsőoktatási intézményekkel való együttműködéssel, illetve a működési területünk környékén élő lakosság életminőségének javítását célzó programokkal.

– mondta Zsolnay Tamás, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Zrt. vállalatfejlesztési és külkapcsolati igazgatója.

A legjobb diákokat díjazták Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Fenntarthatósági Témahét keretében három pályázatot díjaztak:

  • Egy doboznyi természet

A pályázat célja az volt, hogy egy tanulócsoport ellátogasson egy, a környezetében lévő természetvédelmi területre és ennek értékeit feltérképezze: tanulmányozza a kiválasztott területet, és egy cipősdoboznyi bemutató anyagot készítsen belőle.

  • Ahol a fák égig érnek

A pályázat célja volt, hogy a diákok 5-10 fős csoportja bemutasson egy, a környezetükben lévő különleges fát, majd készítsenek róla fényképet vagy rajzot, és ezek alapján 3-5 oldal terjedelemben készítsenek prezentációt a fáról.

  • Nem térkép e táj

A fotópályázat célja volt, hogy a diákok felfedezzék a környezetükben fellelhető nevezetes középületeket, és arról képi és szöveges dokumentációt készítsenek. A pályázat mottója Radnóti Miklós: Nem tudhatom című verse, a diákok által beküldött pályázati anyagnak szemléletében tükröznie kellett a vers mondavalóját.

Ezen felül átadták a Fenntarthatósági Témahét egyik kiemelt versenyének díjait is, mely verseny során a diákoknak a használt mobiltelefonok és e-kütyük szelektív gyűjtése volt a feladat.

A legjobban bankoló diák

A BankVelem program részeként működő PontBankban a saját egyéni folyószámlájukon gazdálkodhatnak, végezhetnek online banki műveleteket, utalhatnak, vásárolhatnak, köthetik le pontjaikat, vagy akár jótékony célra is felajánlhatják azokat a diákok. A PontBankban szerezhető gyakorlati tapasztaltok mellett a JátékBank online tudáspróbán is megmérettethetik magukat a diákok,

idén több mint 3600 diák játszott és töltötte ki a kvízeket.

A Pénziránytű Alapítvány támogatásával valósul meg a tudatos iskolák és diákok Pénziránytű-BankVelem Programja Fotó: Hirling Bálint - Origo

A 2011-ben indult PontVelem Okos Program keretében a Pénziránytű Alapítvány támogatásával valósul meg a tudatos iskolák és diákok Pénziránytű-BankVelem Programja, amiben a szervezők játékos környezetben arra tanítják a diákokat, hogy érdemes az elvégzett munkából (szelektív gyűjtésből) megkeresett jövedelemmel (pontokkal) gazdálkodni, takarékoskodni. Eddig több mint 1100 általános iskola, közel 45.000 diákja, valamint több mint 2.000 osztálya regisztrált a programba. A PontVelem Okos programhoz Magyarország bármely általános iskolája csatlakozhat.

A legügyesebben bankoló diákokat külön díjazták alsó és felső tagozat kategóriákban.

A legtöbbet adományozó diák és tanár

A gálán díjazták a jótékonyságot is, vagyis a legtöbbet adományozó diákot és tanárt is.

A fenntarthatósági program ugyanis három pillérből áll; GyűjtsVelem, BankVelem és SegítsVelem.

A program értékes ajándékokkal játékos formában ösztönzi a diákokat a szelektív hulladékgyűjtésre, a pénzügyi tudatosságra és a fenntartható életmódra, miközben hangsúlyozza az egymást segítő karitatív tevékenységek fontosságát.

A programban a diákok különböző tevékenységekkel pontokat gyűjtenek, amiket beválthatnak különböző tárgyi vagy élmény ajándékokra, illetve jótékony célokra ajánlhatnak fel.

Pontot gyűjteni a szelektív hulladékgyűjtéssel, a program által kínált online játékokkal, illetve a BankVelem pénzügyi oktató programban való aktív részvétellel lehet.

Izgatottan várta mindenki az eredményhirdetés Fotó: Hirling Bálint - Origo

Ezen kívül a PontVelem Okos Program és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös szervezésében tavaly karácsonykor is nagyszabású jótékonysági akció került lebonyolításra a magyarországi általános iskolákban az EMMI és a GLS Hungary csomaglogisztikai szolgáltató támogatásával.

„A SegítsVelem programon belül karácsonyra elindítottunk egy speciális gyűjtési akciót.

Olyan családokban élő gyerekeknek segített a program, akiknél akár a fűtés, a tűzifa beszerzése is nehézséget okozhat, és jó, ha karácsonyfa van az ünnepek alatt, ajándékokról nem is álmodhatnának.

Ebben az ajándékgyűjtésben arra kértük a szülőket és a gyerekeket, hogy az ajándékokat, amiket a rászoruló gyerekeknek szánnak, gyűjtsék össze, vigyék be az iskolába, mi pedig elmegyünk érte a GLS segítségével, és elvisszük a Máltai Szeretetszolgálatnak, akik végül eljuttatják a rászoruló gyerekeknek.

– mondta el a gálán Matolcsy Miklós. A legtöbb ajándékot gyűjtő iskola is természetesen átvehette az erről szóló oklevelet.

A helyszínen küzdött meg 16 diák egymással - 16 országot képviselve - a VISA Pénzügyi Foci döntőjében Fotó: Hirling Bálint - Origo

Egy kis foci a végére

Gólokkal és meccsek megnyerésével szerezhetők pontok a Visa Pénzügyi Foci online versenyben, amihez pénzügyi témájú kérdéseket kell helyesen megválaszolni. A játék 2017 óta érhető el magyar nyelven is. Segítségével a diákok különböző kategóriában – kezdő (11-14 év), haladó (14-18 év), mester (18+ év) – mérhetik össze pénzügyi tudásukat, és versenyezhetnek a többi játékossal a virtuális nemzetközi porondon.

Az első négy helyezett értékes ajándékokkal lett gazdagabb. Ezt a bajnokságot Svédország - Csákó Tamás - nyerte Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Visa Pénzügyi Foci döntőjén 16 diák versenyzett élőben egymás ellen az online játékban. A jó hangulatot és izgalmat fokozta Matuz Krisztián sportkommentátor,

aki végig élőben közvetítette a játékot. A döntőt Csákó Tamás, a Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda tanulója nyerte. Minden döntős BankVelem baseball sapkával és focilabdával tért haza, míg az első három helyezett még egy-egy csúcskategóriás tablettel is gazdagabb lett.