Balesetet okozott, majd magára hagyta a lebénult barátnőjét

Vágólapra másolva!
Balesetet okozott, majd sorsára hagyta lebénult barátnőjét egy 28 éves magyar férfi. Bíróság elé állították, de megszökött. Olaszországban feleségül vett egy másik nőt, mialatt magatehetetlen exbarátnője tolószékbe kényszerült. Végül Koppenhágában kapták el. Most bűnösnek vallotta magát a férfi. 
Vágólapra másolva!

A 28 éves magyar férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, amiért 2015-ben balesetet okozott Észak-Írországban. Barátnője, Anastassiya Phillips olyan súlyosan megsérült, hogy kerekesszékbe kényszerült. A most 19 éves lánynak

minden hátcsontja eltört, és hónapokig élet-halál között lebegett a kórházban.

Járni már soha többé nem fog tudni, és lelkileg is megviselte a szörnyű baleset és az is, hogy akkori barátja elhagyta őt -írja a Bors.

A balesetet okozó férfit bíróság elé állították, de a tavaly januári tárgyalásán nem jelent meg, sőt:

megszökött az országból.

Először Máltára ment az anyjához, majd onnan Olaszországba. Ott összeházasodott egy nővel. Végül idén februárban fogták el a rendőrök Koppenhágában, ahol egy ír kocsmában vállalt munkát.

Kedden ismét a Newtownards Crown Courtben kellett bíróság elé állnia a férfinak, akit súlyos testi sértés okozásával vádolnak.

A magyar férfi elismerte a baleset okozását és bűnösnek vallotta magát, amiért volt barátnője miatta került kerekesszékbe.

Az ügyész szerint egyértelmű a férfi bűnössége, az ügyvéd pedig az ítélet elnapolását kérte, hogy beszerezhessen különböző iratokat. Ezeket a nyári szünetig próbálják pótolni, ha mégis csúszás lenne az ítéletben, akkor a férfi óvadék megállapítását kérheti.

A kerekesszékbe került lány apja igazságszolgáltatást követel: azt mondja, hogy már három éve arra várnak, hogy a férfit megbüntessék. Az ügyben várhatóan július 3-án születik meg az ítélet.