Videón a bűnbanda elfogása

Droghálózatot számoltak fel Budapesten
Vágólapra másolva!
Tizenkét kábítószerterjesztőt fogtak el, két nap alatt. A rendőrség és a TEK közös akciója során mindegyik terjesztőnél házkutatást tartottak, ahol körülbelül tizenötmillió forintot, és jelentős mennyiségű drogot találtak. 
Vágólapra másolva!

A bűnszövetség tagjai 2017 őszétől árultak különböző fajtájú és mennyiségű drogot főváros-szerte. A terjesztők a kábítószer eladásával kapcsolatos feladatokat egymással megállapodva, közösen végezték - olvasható a rendőrség oldalán.

A rendőrök a Terrorelhárítási Központ egységeivel közösen június 12-én és 13-án összehangolt akciót tartottak több budapesti helyszínen.

Az akcióról felvételt is készítettek a rendőrök:

A két nap alatt összesen 12 személyt fogtak el. Házkutatást tartottak náluk és az autóikat is átvizsgálták a rendőrök.

A rajtaütés során

jelentős mennyiségű kábítószert - leginkább marihuanát és amfetamint-, körülbelül 15 millió forintot

és a kábítószer adagolásához, értékesítéséhez használatos eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök.

Droghálózatot számoltak fel Budapesten Forrás: Police.hu

Az elfogott drogterjesztőket a rendőrkaptiányságra vitték, kihallgatták, és őriztbe vették.

A bíróság tíz terjesztőnek elrendelte az előzetes letartóztatását, míg kettejüket házi őrizetbe helyezett.