Tiszta ideg volt, összevissza tört mindent egy váci üzletben

2018.06.17. 12:31

Megpróbálta betörni a bolt üvegét, nekiesett az üzletvezetőnek és leborította a termékeket a polcról az a nő, aki összeveszett egy váci drogéria vezetőjével. A rendőrség garázdaság és rongálás miatt indított eljárást a dühöngő nő ellen. 

A 31 éves nő még április 18-án ment be egy váci drogériába, ahol egy ideig vásárolgatott, aztán összeveszett az őt figyelő üzletvezetővel. A nő nekiesett az üzletvezetőnek, aki értesítette a rendőrséget, majd bezárta az ajtót, hogy az asszony ne tudjon kimenni az üzletből. 

Ettől azonban csak még idegesebb lett a nő, és előbb egy gyerek-bevásárlókocsival kezdte el ütni az ajtó üvegét, majd az üzletvezetőt is megpróbálta újra megütni.

Mérgében több terméket leborított a polcokról.

Összesen több mint kétszázezer forintos kárt okozott.

Forrás: Police.hu

 A nőt elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra vitték, ahol kihallgatták. Az ellene indított eljárást a rendőrök a napokban fejezték be, vádemelési javaslattal.