Évekig tartotta rettegésben a budaörsieket egy gyújtogató

Vágólapra másolva!
Budaörs és Törökbálint között húzódik a Pistály völgy, itt garázdálkodott a budapesti férfi. Összesen 16 házat gyújtott fel. Az elsőt még 2014-ben, az utolsót két évvel később.
Vágólapra másolva!

A házak, amelyeket felgyújtott,

teljesen vagy részben leégtek, és csak a szerencsének köszönhető, hogy a tűz nem terjedt tovább,

ugyanis a házak többségét fák, bokrok és száraz aljnövényzet vette körül.

De így is több helyen csak három óra alatt tudták eloltani.

A férfi ellen – aki a házak mellett egy kocsit is felgyújtott – vádat emeltek.