Videón a férfi, aki egy nap alatt két nőt vert össze és rabolt ki

Vágólapra másolva!
Mind a két nőt brutálisan összeverte, mielőtt egyikük táskájával, másikjuk nyakláncával elfutott. A két rablás között mindössze annyit tett, hogy átöltözött.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi néhány napja Budapesten figyelt fel egy 80 éves nőre, aki a barátnőjéhez csengetett fel, majd amikor az ajtó kinyílt, bement a házba. A nő ekkor hallotta, hogy a mögötte bezáródott kapun a férfi kopog és kéri, hogy engedje be. A nő ezt meg is tette, kinyitotta az ajtót, mire

a férfi azonnal ököllel megütötte az idős asszonyt, aki ettől elesett.

Amikor a rabló látta, hogy ráesett a táskájára,

a földön fekvő nőt megemelte, és a táskát kirángatta alóla és elfutott.

A nőnek a támadás közben több csontja is eltört.

Még aznap, miután hazament, átöltözött, egy másik nőt is megtámadott.

Egy buszmegállóban megszólított, aztán ököllel megütötte.

Ezután egy hirtelen mozdulattal kitépte a nyakából a nyakláncot, és a védekező nőt ököllel ismét megütötte, amitől az a földre esett.

Ezután ismét elfutott.

A férfiról később videó is készült, ahogy már bilincsben viszik el.

A férfit később egy másik ügy miatt elfogták, és el is ítélték, így most a jogerős büntetése mellett indult ellene eljárás.