Be kell zárni a jogi kiskapukat, amiket a migránsok kihasználhatnak

Hollik István beszél CSELEKVÉS gesztikulál Közéleti személyiség foglalkozása plenáris ülés politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője.
Vágólapra másolva!
A Stop Soros törvénycsomag és az alaptörvény-módosítás éppen ezt a célt szolgálja - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Hollik István hangsúlyozta, a törvénycsomaggal

meg lehet védeni azt a biztonságot, ami az elmúlt években Magyarországot jellemezte,

például úgy, hogy szigorúan büntetik a migráció illegális szervezését, vagy megakadályozzák, hogy külső erő az országra kényszerítse a migránsokat.

Hozzátette, a kötelező kvóta ellen egyre több uniós ország szólal fel, ezért a migrációt támogatók azt akarják elérni, hogy ne a tagállamok dönthessenek arról, kinek jár a menekültstátus, hanem ezt Brüsszel dönthesse el.

Ez még veszélyesebb, mint a kötelező betelepítési kvóta - mondta Hollik István, jelezve: az alkotmány-módosítás ezt akadályozná meg.