Lelepleződött Brüsszel, nem akarja megállítani a bevándorlást

SZIJJÁRTÓ Péter; KORCOK, Ivan; CZAPUTOWICZ, Jacek
Stockholm, 2018. június 19. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter és Ivo Sramek cseh külügyi államtitkár Stockholmban, a visegrádi országok (V4), valamint az északi és balti országok (Baltic and Nordic Countries NB8) külügyminiszteri találkozója előtt a magyar nagykövetségen 2018. június 19-én. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság alelnöke, az ENSZ emberi jogi főbiztosa és a Velencei Bizottság elnöke az elmúlt napokban létrehozta Soros György bevándorláspárti egységfrontját, azonban a magyar kormány harcol a nemzetközi erők nyomása ellen, és meg fogja védeni a magyar embereket a migránsoktól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a közmédiának Stockholmban.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a visegrádi országok és a nyolc észak-európai, illetve balti államból álló NB8 országcsoport külügyminiszteri ülésén vesz részt Svédország fővárosában, és arra reagált, hogy Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, az Európai Bizottság alelnöke hétfőn Brüsszelben a bevándorlást "életbevágóan fontosnak" nevezte az Európai Unió számára, mondván, vannak olyan ágazatok, amelyek ennek hiányában máról holnapra nem működnének tovább.

Szijjártó Péter kijelentette: az Európai Bizottság alelnöke végleg leleplezte Brüsszelt, és végleg világossá tette, hogy

Brüsszel nemhogy nem kívánja megállítani a bevándorlást,

hanem nem tudja elképzelni az Európai Unió jövőjét a bevándorlás nélkül.

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság alelnöke háttal áll az európai folyamatoknak, hiszen 29 migráns által elkövetett terrortámadást, 330 halálos áldozatot és 1300 sérültet követően ilyet állítani egészen egyszerűen megdöbbentő - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem a bevándorlás fontos életbevágóan, hanem

az európai emberek biztonságának a visszaadása.

Hozzátette: nem igaz, hogy bevándorlás nélkül nem működik Európa, ezzel szemben, ha a bevándorlást nem sikerül megállítani, akkor nem lesz többé "európai Európa".

Ezért az elkövetkező időszakban harcolni kell ezen európai bizottsági állásponttal szemben és világossá kell tenni, hogy a bevándorlást meg kell állítani, mert Európát csak így tudjuk megőrizni európainak - hangoztatta a magyar külügyminiszter.

Ivan Korcok szlovák külügyi államtitkár, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter és Ivo Sramek cseh külügyi államtitkár Forrás: MTI/Kkm

Közölte: ennek érdekében azt kezdeményezi osztrák kollégájánál, hogy a július 1-jén kezdődő osztrák európai uniós elnökség során megrendezendő első külügyminiszteri tanácsülésen azonnal tűzzék napirendre, hogyan lehet az, hogy az Európai Bizottság alelnöke olyan álláspontot képvisel, amely egyértelműen nem élvezi az EU valamennyi tagországának támogatását, köztük Magyarországét sem.

Szijjártó Péter arról is beszélt: az ENSZ emberi jogi főbiztosa is

bevándorlókkal akarja elárasztani Európát,

a Velencei Bizottság elnöke pedig el akarja venni a magyar Országgyűlésnek azt a szuverén jogát, hogy saját maga döntsön a Magyarország jövőjét és biztonságát alapvetően befolyásoló biztonsági kérdésekben.

Közölte: ezért világossá kell tenni, hogy

Magyarország kormánya nem hátrál meg,

harcol az ellen a nagy nyomás ellen, amelyet a nemzetközi erők próbálnak Magyarországra kifejteni, és meg fogja védeni a magyar embereket az illegális bevándorlástól és annak veszélyeitől. El fogjuk fogadni a Stop Soros törvényt, amely biztosítja, hogy Magyarország déli határát továbbra is meg tudjuk védeni és a magyar emberek biztonságát meg tudjuk őrizni - szögezte le Szijjártó Péter.