Megint összeomlott az Index

Vágólapra másolva!
Megint elérhetetlen volt egy ideig Simicska Lajos internetes újságja, az Index. A technikai probléma azt mutatja, hogy egyre nagyobb bajban van a balliberális portál. Ahogy korábban írtuk, pánikhangulat van a portálnál, miután Simicska sorra szüntette meg újságjait.
Vágólapra másolva!

Csütörtök délelőtt ismét összeomlott a Simicska Lajos tulajdonában lévő Index. A portál egy ideig elérhetetlen volt, és azóta is akadozik. A hibaüzenet ugyan - ezúttal korábbi cikkünkre utalva vicceskedő formában - karbantartásra hivatkozott, de hétköznap, a napközbeni csúcsidőben nyilvánvalóan nem végeznek karbantartást. Legutóbb hétfőn történt ilyen.

Ismét elérhetetlen volt az Index Forrás: Origo

A vicceskedőre módosított hibaüzenet is azt jelzi, súlyos gondok vannak az Indexnél, arra készülnek, hogy rendszeresen leállhat az oldal.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jobbik súlyos parlamenti választási veresége után Simicska Lajos sorra zárta be újságjait. Mindezek miatt az Indexnél is rendkívül feszült a helyzet, forrásaink szerint pánikhangulat van. Az Index-dolgozók körében információink szerint hetek óta beszédtéma, hogy Simicska vajon mikor dönt az ő megszüntetésükről is.