A civil szervezetek mindig is az értékei egy társadalomnak

2018.06.21. 10:43

Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában az Országgyűlés döntéseiről, de szóba került még a Magyar Tudományos Akadémia ügye is.

Bajkai István kifejtette véleményét arról a hírről, hogy az Egyesült Államok kilépett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából. Véleménye szerint az, ha egy nemzetközi szervezetből egy nagy súlyú tag kilép, az mindenképpen negatív folyamat, jelzés. Az amerikai kormány már régóta bírálta ezt a szervezetet, annak nem megfelelő eljárásai miatt. Az USA-nak ezt a lépését Izrael üdvözölte, de a politikus szerint a magyar kormány részéről nem érkezik majd ilyen, bár – tette hozzá, nem szeretné megelőlegezni a külügyi kormányzat lépéseit. Persze az is igaz, hogy Magyarország is többször jelezte már kifogásait az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa működése kapcsán.

Bajkai István üdvözölte a magyar Országgyűlés döntéseit az Alaptörvény módosítása, valamint a Stop Soros törvénycsomag kapcsán, különösen annak fényében, hogy a kormánypárti képviselőkön túl is voltak olyanok, akik úgy gondolták, az Alaptörvény módosítása az hasznos, ami az országot, az itt élők érdekeit képviseli. A tegnapi szavazás azt is megmutatta, hogy a Fidesz-KDNP még nagyobb erővel rendelkezik az ilyen nagyon fontos kérdésekben.