Kislányt molesztált egy nagytapolcsányi nyugdíjas

Pedofil botrány a Burattino iskola és gyermekotthonban, gyermekbántalmazás
2010-02-21 RIJSWIJK - A little girl hides in the corner of a hallway in the evening. She holds her knees and is afraid. ANP XTRA ROOS KOOLE
Vágólapra másolva!
Egy nagytapolcsányi nyugdíjas férfi szabadidejében gyerekeket tanított gitározni. Az egyik kislányt azonban molesztálni kezdte, elhitette vele, hogy meg tudja nagyobbítani a melleit.
Vágólapra másolva!

A férfi azt mondta a 11 éves lánynak, hogy a fiúk azokat a lányokat szeretik, akiknek nagy a melle.

Elhitette vele, hogy ő tud egy módszert, amivel meg lehet nagyobbítani a melleket

– írja a Cas.sk.

Képünk illusztráció Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

A lány levetkőzött, a nyugdíjas pedig simogatni kezdte a melleit, miközben a nemi szervét fogdosta.

Az is előfordult, hogy a férfi bekötötte a lány szemét, és csak ezután kezdte el fogdosni.

A lány félt a férfitól, ezért csak az egyik barátnőjének merte elmesélni, hogy mi történik az oktatáson.

A nyomozók megállapították, hogy a férfinak pedofil hajlamai vannak.

A bíróságon azzal védekezett, hogy semmire sem emlékszik, mert olyan gyógyszereket szed, amelyek emlékezetkiesést okozhatnak. A pedofil 3 év börtönt kapott, amit 4 évre felfüggesztettek, emellett örökre eltiltották a lánytól és az oktatástól is.