Meghalt Gazsó Ferenc

2018.06.26. 11:39

Meghalt Gazsó Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.

Gazsó Ferenc 1932. október 8-án született Békésszentandráson. 1954-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott, majd aspiránsként dolgozott. 1959 és 1963 között tanárként tevékenykedett, 1967-től a Fővárosi Pedagógiai Intézet szociológusa volt. 1970-től a Társadalomtudományi Intézet tudományos kutatója, 1979 és 1983 között a közgazdaságtudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, majd 1989-2002-ben a szociológiai tanszék egyetemi tanára.

1983 és 1989 között művelődésügyi miniszterhelyettesként dolgozott, 1989-90-ben a Minisztertanács Tanácsadó Testületének tagja volt

Az MTA Politikatudományi Intézetének osztályvezetője, 1998-tól a Századvég Politikai Iskola megbízott igazgatója volt.

1975-től a szociológiai tudomány kandidátusa,

mintegy száz tanulmányt és több könyvet publikált.

A politikai rendszerváltás szociális környezetét, az új demokratikus képzési-nevelési-szocializációs modelleket kutatta.

2012-ben - több évtizedes, a társadalompolitikában végzett tudományos, kutatói munkásságáért, oktatásszervezői, oktatónevelői szakmai közéleti tevékenységéért, példaértékű életpályája elismeréseként - megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.