Soros György rendezvényén támadta nyíltan Magyarországot a volt szocialista miniszter

Balázs Péter szerint a menekültválságra összeurópai megoldás kell
Vágólapra másolva!
A politikus hazánk egykori külügyminisztere, jelenleg a Soros-egyetem oktatója. Lehetőséget és mikrofont kapott az amerikai millárdos rendezvényén, aminek láthatóan örült, hiszen óriásit rúgott Magyarországba a külföldi vendégek szeme láttára. Szomorú az ő története.
Vágólapra másolva!

A napokban rendezték meg többek között Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának (Open Society Foundation) prágai kirendeltségének támogatásával a IV. Prague European Summit (PES) elnevezésű rendezvényt, ami több szempontból is kifejezetten érdekes volt.

Soros Györgyhöz köthető politikusok tartottak előadást Prágában

Átfutva a 2018. június 19. és 21.-e között megtartott esemény programját, több ismerősen csengő névvel is lehetett találkozni a külföldi előadók között. A PES-en beszédet mondott két európai politikus is: Věra Jourová, EU-biztos és Martina Dlabajová, a Guy Verhofstadt-féle Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) frakció tagja.

A politikusokat összeköti, hogy mindkettőjüket Soros György emberéként tartják számon.

Jourová európai képviselőként rendszeresen egyeztet az amerikai spekulánssal, míg Dlabajová megtalálható a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján. Utóbbi a szociális integrációról tartott előadást, amelyben azt hangsúlyozta, hogy a „munkaerőpiac" sem a tagállamok többségében, sem az EU-ban nem működik valódi piacként.

Verá Jourová, EU-biztos Soros Györggyel és fiával, Alexander Sorossal 2017-ben Forrás: Lokál

Mint minden eddigi PES-en, most is foglalkoztak a populizmus témakörével. A NGO-khoz (nem-kormányzati szervezet) köthető előadók szerint nem a migráció a legnagyobb probléma Európában. Úgy látják, hogy „a populisták és illiberálisok a félelemre építenek, manipulálják és meghatározzák a napirendet, kihívást jelentenek az intézmények számára, és megpróbálják tágítani a szakadékot a közvélemény és az intézmények között. (...) Vitatkozni kell velük, és az embereket átvonzani a konstruktív oldalra." Monica Frassoni, zöldpárti EP-képviselő szerint más, komolyabb problémák vannak, és valódi alternatíváját kell képezni ennek a hamis diskurzusnak. Azt is elmondta, hogy Seehofer, Salvini és Kurz javaslatai nem reálisak. Hozzátette, hogy megígérhetik ugyan a szavazóknak a határok lezárását, de meglátása szerint ezt nem szabad végrehajtani.

Balázs Péter lehetőséget kapott, és nyíltan támadta Magyarországot

Közel sem csak a külföldi szereplők miatt volt érdekes az amerikai pénzember alapítványa által megtámogatott rendezvény, ugyanis illusztris névsorral képviseltette magát a hazai balliberális politikai elit. Jelen volt az eseményen

  • Balázs Péter, volt EU biztos és külügyminiszter, a CEU oktatója, a PES nemzetközi elnökségének tagja
  • Lattmann Tamás majdnem kormányfő-jelölt
  • az MSZP-közeli Inotai András, aki legutóbb szellemi népirtással vádolta az Orbán-kormányt,
  • és végül a Visegrad for Sustainability nevű NGO munkatársai.

Balázs Péter Inotai mellett mikrofont is kapott, és élve a lehetőséggel, nyíltan támadta a magyar kormányt.

Magyarország egykori külügyminisztere az eurózónával kapcsolatban arról beszélt, hogy Magyarországon adott egy pro-euro lakosság, és egy anti-euro kormány.

Balázs Péter, volt EU-biztos és külügyminiszter, a CEU oktatója, a PES nemzetközi elnökségének tagja Soros György prágai rendezvényén nyíltan támadta Magyarországot Forrás: MTI

Hozzátette, hogy manapság amúgy is újra kell tervezni havonta az útvonalat, mert a tagállamok szakpolitikai változások fényében havonta változtatják az álláspontjukat. Nem szokatlan a Soros-párti álláspont Balázstól, hiszen amellett, hogy a Soros-egyetem oktatója, korábban figyelemelterelésnek nevezte a bevándorlási kvótáról szóló népszavazást, és az ezt övező társadalmi vitát.