Ha tönkretesszük magunkat, akkor nem lesz szolidaritás

Vágólapra másolva!
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az európai helyzetről, a migránskérdésről, az Európai unió és egyes politikusok felelősségéről.
Vágólapra másolva!

A politikus igyekezett eloszlatni egy félreértést, mely szerint ő ugyan valóban részt kíván venni az alkotmányozási folyamatban, de erre nem a miniszterelnöktől kapott felkérést, nem ő bízta meg őket, hanem az emberek.

Pont ez történt az elmúlt héten – tette hozzá a politikus, azaz annak a kétharmadnak a birtokában, amivel a kormánypártok rendelkeznek akár alkotmánymódosítást is végrehajthatnak.

Az előző ciklusban a népszavazás után erre nem volt lehetőség, hiszen akkor a Fidesz-KDNP-n kívül senki sem támogatta azt az alkotmánymódosítást, ami a betelepítés tilalmát hozta volna magával. Most azonban erre lehetőség volt, és lesz is azokban a kérdésekben, amelyek azóta felvetődtek, hiszen változik körülöttünk a világ, ami feszítheti az embereket, ezekben nyilvánvalóan el kell indítani egy alkotmányozási folyamatot. Ebben fog részt venni Németh Szilárd, mint a Fidesz alelnöke, mint parlamenti képviselő, mint államtitkár.

Ha tönkretesszük magunkat, akkor nem lesz szolidaritás, nem lesz esély arra, hogy segítsünk a gyengébbeken.

Magyarország következetesen azt mondta, azt mondja, a migráció megállítható, mégpedig Európa határainál.

A kerítéssel bebizonyosodott, hogy a nyugat-balkáni határ lezárható, most az olaszok és a máltaiak is bebizonyítják ugyanezt a tengeri határoknál. Magyarország abban is következetes volt, és ez az álláspont, most újra elmerült, hogy azokat a táborokat, ahol a menekültek elbírálás alá esnek, azokat nem az EU-n belül kell létrehozni, hanem azon kívül.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.