Látványos videó, ahogy a magyar rendőrök orgazdákat fognak

2018.06.26. 10:51

Nemzetközi együttműködés keretében számoltak fel egy gépjárművek illegális értékesítésével foglalkozó csoportot Magyarországon. 

A Készenléti Rendőrség (KR) Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály felderítése alapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon indult eljárás orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

  • egy 48 éves budapesti,
  • egy 42 éves alibánfai,
  • egy 46 éves nagybörzsönyi,
  • egy 59 éves és
  • egy 45 éves kecskeméti,
  • valamint egy 19 éves abaújszántói férfi ellen.
orgazdaForrás: Police.hu

A nyomozás adatai szerint a férfiak 2017-ben három nagyon értékes, eredetileg szlovák honosságú autó illegális, magyarországi  eladásában vettek részt. A gyanú szerint a Szlovákiában lízingelt autókat a pénzügyi konstrukció futamideje alatt, hamis tulajdonjogot igazoló okiratok felhasználásával

Magyarországon helyezték forgalomba, aztán eladták magánszemélyeknek. 

A KR Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály, a Pest Megyei és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szlovák rendőrökkel és az EUROPOL szakembereivel közösen tartottak akciót június 20-án.

A Budakeszin, Vácott, Kecskeméten és Budapesten egy időben indított bevetés után több embert vittek be a rendőrök. A nyomozók minden gyanúsított házát átkutatták.  Adathordozókat, mobiltelefonokat, iratokat foglaltak le. A három illegálisan eladott autót a hatóság már korábban lefoglalta.

A további eljárást a társszervekkel együtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya folytatja le szakértők bevonásával. A szlovák rendőrök négy gyanúsított ellen indítottak eljárást az ügyben.