Míg Vona Gábor Olaszországban koktélozott, sorra léptek ki a Jobbikból

2018.07.02. 11:28

Csongrád megye 3-as körzete konkrétan egy az egyben átállt Toroczkai László mozgalmához az expártelnök nyaralása alatt. Ilyen az élet, la dolce vita!

Míg Vona Gábor felhőtlenül napozott és koktélozott a Lido di Venezián, és bizalmasa, Sneider Tamás, a Jobbik elnöke nagyítóval kereste a demokráciát Magyarországon, nem állt meg az élet a Jobbik háza táján. Erre mondják: ha egy üzlet beindul, nincs megállás. Márpedig a Jobbiknál nagyon beindult ez az üzlet, hetek óta másról sincs szó a párttal kapcsolatban, hogy ki, mikor lépett ki, melyik alapszervezet intett búcsút a Jobbiknak. Úgy látszik, sosem lesz vége: következzenek az újabb távozók!

Csongrád megye is felmondta a szolgálatot

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Mezőkeresztesen sincs Jobbik-csoport, hiszen az alapszervezet tagjai, mint sokan mások, a változás mellett döntöttek – derül ki a Facebookon megjelent közleményükből. Döntésük arra vezethető vissza, hogy

  • a Jobbik mozgalmi jellegét elhanyagolta a pártvezetés,
  • a pártelnök körül sokasodtak a botrányok,
  • a tagságot pedig semmibe vették Vonáék.

Kifogásolták, hogy a kampány során „kialakult énközpontú kommunikáció” nagy ígéretekkel és a néppárti politikával járt, aminek eredményeként háttérbe szorult a pártra korábban jellemző nemzeti radikalizmus. A mezőkeresztesi csoport a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomban folytatja.

Dudás Zoltán személyében a Csongrád megyei 3-as körzet korábbi, jobbikos választókerületi elnöke is a távozás mezejére lépett. Meglátása szerint ez a körzet az egyik legjobban szervezett, és a választási eredmények ismeretében országosan az egyik legmagasabb szavazatszámot elérő területe volt a pártnak. Facebook-oldalán cáfolta a Jobbik megyei elnökének állítását, hogy a megyében mindössze öten léptek ki a pártból. Válaszul a magukat feloszlató megyei alapszervezetek hosszas felsorolásába kezdett:

A választókerületben feloszlott a fábiánsebestyéni, a szatymazi, a csongrádi alapszervezet.

Hozzátette, folyamatban van a kisteleki, a mindszenti, a csanyteleki, a szentesi, a sándorfalvi szervezet feloszlása – összesen legalább 100 taggal, önkormányzati képviselőkkel, külsős bizottsági tagokkal, polgármesterrel. Akárcsak a mezőkeresztesi csoport tagjai, Dudás társaival a Mi Hazánkban folytatja.

Tóth Endre a Jobbik Komárom-Esztergom megye 3. számú választókerületi jelöltje volt az április országgyűlési választáson, azonban mostanra ő is megelégelte a párt balratolódását. Rövid, tömör írásban búcsúzott a Jobbiktól közösségi oldalán.

Tíz év után úgy döntöttem, hogy a politikai pályafutásom véget ér.

Hozzátette, némi szünet után talán civilben folytatja, de a pártpolitikából elég volt neki, mert sokszor csalódott. Ebből az következik, hogy legtöbb radikálissal szemben Tóth nem Toroczkai mozgalmában folytatja. Közleményében a régi Jobbikra jellemző „szebb jövőt” felkiáltással búcsúzott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK