A nagyecsedi gyilkos előre megtervezte a gyilkosságot

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 15000/134/2018. bűnügyi számon emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást Zámbó Sándor 29 éves nagyecsedi lakos ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi megölte 19 éves élettársát 2018. június 16-án, Nagyecsed külterületén. A rendőrség a feltételezett elkövetőt nagy erőkkel keresi, elfogása érdekében elrendelte a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, szökésben lévő férfi körözését.
Vágólapra másolva!
Néhány hete egy rab kimenőt kapott a börtönből, hogy haldokló apját meglátogathassa. A látogatás után viszont nem ment vissza a börtönbe, hanem megölte a barátnőjét. A gyilkosságot már előre kitervelhette – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A gyászoló szülők több bizonyítékot is találtak arra a lányuk telefonjában, hogy a férfi előre megtervezte a gyilkosságot.

Forrás: Police.hu

– mondta a Blikknek elcsukló hangon a lány apja.

A meggyilkolt lány családjának rosszul esik, hogy a férfi családja nem ment el Szandra temetésére.

– mondta a lapnak a meggyilkolt lány apja, majd hozzátette, hogy a lánya gyilkosa csak fenyegetőzik azzal, hogy öngyilkos lesz, trükközni próbál.

Ahogyan azt korábban megírtuk a négyéves börtönbüntetését töltő Z. Sándor kimenőt kapott a börtönből, hogy meglátogathassa haldokló apját.

A látogatás után viszont nem ment vissza a börtönbe, hanem elment Nagyecsedre, barátnőjéhez, akit útközben meggyilkolt a gyanú szerint.