Vágólapra másolva!
Két hete egy baleset után derült ki, hogy egy II. világháborús bomba van a Duna medrében, az Erzsébet híd közelében. A bombát már kedden kiemelték volna, de hiába keresték egész nap, a kissé megáradt, zavaros vízben csak nagyon nehezen találták meg. A feltételek most sem voltak ideálisak, ahogy azt a művelet irányítójától megtudtuk, a bomba olyan helyen volt, ahol a látótávolság néhány centi, vagy annyi sem, sokszor a sötétben tapogatóztak, ráadásul a sodrás is erős ezen a részen. Ennek ellenére a bombát kiemelték, és arra a hadihajóra tették, amelyet az akcióhoz küldtek ki. Újságíróink és fotósaink a helyszínen vannak, cikkünk folyamatosan frissül!
Vágólapra másolva!

12.02: Közben az is kiderült, egy százkilós, orosz romboló légibombát emeltek ki. Egy hadihajó viszi el az Újpesti hadi kikötőbe, ahol átteszik egy teherautóra, később pedig a gyújtószerkezetet megsemmisítik.

11.58: Hatástalanították a bombát.

11.51: A BKK a Facebook-oldalán azt írja: a 2-es, a 19-es és az 56A villamos ismét a teljes vonalon, a 41-es villamos pedig a felújítás idején érvényes menetrend szerint közlekedik, ahogy az 5-ös, a 7-es, a 16-os, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as buszok is. A D11-es és a D12-es hajójárat a Kopaszi-gát - BudaPart és a Batthyány tér között is jár már.

11.49: Megnyitották az Erzsébet hidat, a Kossuth Lajos utcát, a Budai alsó rakpartot a Petőfi híd és a Halász utca között, a Pesti alsó rakpartot a Szabadság híd és a Lánchíd között, a Hegyalja utat, a Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet hídig, illetve a Szent Gellért rakpartot, a Lánchíd utcát, a Kereszt utcát, az Apáczai Csere János utcát, az Eötvös teret, a Március 15. teret és a Belgrád rakpartot is.

11.44: Az autósok is használhatják most már a korábban lezárt rakparti szakaszt.

11.43: Persze nem csak kollégánk, a többi gyalogos is bemehet a korábban lezárt részre a Rakparton. Az autósok azonban egyelőre még nem.

11.40: Feloldották a kordont, kollégánk már ott van a hadihajótól néhány méterre, amely pillanatokon belül a parthoz ér. A bombát egyelőre nem látjuk.

11.26: A hadihajón, és az ahhoz csatolt pontonon már csak tűzszerészek vannak, és egy minimális legénység.

11.21: Kiemelték a Dunából a bombát, most azon a hadihajón vizsgálják, amelyet a művelethez küldtek ki. Ezekben a percekben vizsgálják, hogy pontosan milyen típusú bombáról van szó – mondta el az Origónak Markovics Zita tűzszerész. Úgy tudjuk, hogy most döntik el, hogy elszállítják, vagy a helyszínen megsemmisítik.

11.05: Mentőmellényes katonák jelentek meg a lezárt Rakparton a Döbrentei téren. Úgy tudjuk, ők korábban azon a hadihajón voltak, ahonnan a műveletet irányítják. A katonák vizet isznak, pihenőt tartanak.

10.41: Most ezekben a percekben merülnek le a búvárok a bombához – tudtuk meg Markovics Zita tűzszerésztől.

10.39: A BKK tájékoztatása szerint az Erzsébet hídon járó buszok a zárás idején megosztva közlekednek, a pesti végállomások felől a Blaha Lujza térig, a budai végállomások felől a Déli pályaudvarig vagy a Móricz Zsigmond körtérig. A BKK a lezárások idején a metrókat ajánlja, az M2-es és az M4-es metró, és a 4-es és a 6-os villamos, ha szükség lesz rá, sűrűbben jár majd.

Fotó: Polyák Attila - Origo

10.34: A rendőrök korábban azt közölték, hogy 10 órától átmenetileg az Erzsébet hidat is lezárják. Ez valamivel tíz óra után szintén megtörtént.

10.18: Teljesen kiürült a rakpart a Lánchíd és az Erzsébet híd között. Se autósok, se villamosok, se biciklisek, sem pedig gyalogosok nem mehetnek be. Ahogy hajók sem járhatnak ezen a részen.

10.09: Ez egy nagyon nehéz feladat, amelyet azonban biztonságosan végre fogunk hajtani. Erős a sodrás, mély a víz, 10 méternél is mélyebb, a látótávolság néhány centi a bomba körül, van, hogy annyi sem – ezt mondta az Origónak Ember István, a művelet irányítója. Erről hosszabban itt olvashat.

10.01: Kollégánk találkozott egy horgásszal, és annak két gyerekével. Ők úgy tudták, hogy a bombát már korábban hatástalanították. Amikor megtudták, hogy nem, elindultak haza.

9.57: Persze sokan készültek a lezárásokra. A Rudas fürdő bejáratára már hajnalban kiírták, hogy reggel hat óra helyett, ma kettőkor nyitnak.

9.54: Az egyik házban, amelyet kiürítettek, három idős ember lakik. Őket mentősök vitték el, minden bizonnyal abba a közeli gimnáziumba, ahová azok mehetnek, akik nem tudják hol eltölteni azt az időt, amíg nem mehetnek haza.

Fotó: Polyák Attila - Origo

9.46: Megtörtént az érintett utak lezárása, vagyis az autósok már nem hajthatnak be ide

  • Budapest XI., Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába,
  • Budapest XI., Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjénél az Erzsébet hídig,
  • Budapest I. és XI., Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest I., Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába,
  • Budapest I., Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest I., Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől,
  • Budapest I., Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest V., Pesti alsó rakpartot a Havas utcától az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest V., Astoriától a Szabad sajtó útját az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest V., Eötvös teret az Erzsébet híd irányába,
  • Budapest V., Apáczai Csere János utcát a Március 15. tér irányába,
  • Budapest V., Március 15. teret a Pesti alsó rakpart irányába,
  • Budapest I. és V., Erzsébet hidat

9.41 A hajók még járnak azon a részen, ahol a bombát találták, de minden bizonnyal már csak percekig. Ezután azt is lezárják majd. Most rendőrök mennek oda minden közelben lévő hajóshoz.

A környékbeli lakások kiürítését 8 óra előtt elkezdték Fotó: Hirling Bálint - Origo

9.38: A kiürített házak előtt rendőrök állnak. Az emberek jelentős része már elhagyta az otthonát, vissza pedig csak azután mehetnek majd, ha a bombát elvitték, vagy hatástalanították.

9.02: Kollégánknak az egyik lakó arra panaszkodott, mivel egyelőre nincs hová mennie, ő is az Attila úti gimnáziumban húzza meg magát. Ő sem tudja, mikor mehet majd vissza a lakásába. Reméli, hogy a bomba kiemelése - ahogy a korábbi esetekben is - sikeres lesz.

8.39: Az emberek elkezdték otthonaikat elhagyni azokban a házakban, amelyek a bomba közelében vannak. Minden házba három rendőr megy be, és ellenőrzi, hogy egyetlen lakásban se maradjon senki. A kiürítés a következő házakat érinti:

  • Döbrentei tér 2.
  • Várkert rakpart 7-8.
  • Várkert rakpart 9-11.
  • Várkert rakpart 13-17. számú lakóépületeket, valamint a Rudas Gyógyfürdőt.

8.01: Egy másik nő az Origónak azt mondta, nagyon megijedt, amikor reggel rendőrök kopogtattak az ajtaján a kitelepítés miatt. Éppen ablakot takarított, amikor megjelentek nála. Ő úgy tudja, hogy azokat a lakókat, akiknek nincs hová menniük, az Attila úti Petőfi-gimnáziumba terelik.

A bombakeresők már a Dunán vannak Fotó: Hirling Bálint - Origo

7.55: A kitelepítés miatt - elővigyázatosságból - a mentőket is a helyszínre riasztották. A Várkert rakparton kérdezősködő kollégánk szerint rendőrök még nincsenek a helyszínen.

7.52: Nagy a bizonytalanság a környéken élők között, ahol ezekben a percekben kezdték meg a lakások kiürítést. Egy Várkert rakparton élő nő az Origónak azt mondta, biztonsági okokból két napja is el kellett hagynia az otthonát. Amíg a bomba kiemelése tart, a fiánál húzza meg magát. Egyelőre semmit sem tud arról, mikor mehet majd vissza a lakásába.