Megtört a börtönben a borsodnádasdi gyilkos

Borsodnádasd, gyilkosság riport
Borsodnádasd, gyilkosság riport 2017.09.05
Vágólapra másolva!
K. Csenge még biztosan életben volt, amikor B. Roland egy vízzel teli aknába dobta tavaly szeptemberben – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Eddig csak az elsődleges szakértői véleményekre hagyatkozhattak a rendőrök és B. Roland is, akinek volt már elme orvosi vizsgálata, ahol nem találtak nála elváltozást, tehát büntethető – írja a Blikk.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

– mondta a lapnak Boschánszky Iván, B. Roland védője.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A lap úgy tudja, hogy a 10 hónapja előzetes letartóztatásban lévő férfi egyre rosszabb állapotban van.

Tudatosul benne, hogy a tettének súlyos következményei lesznek, és bűntudata van.

Ahogyan azt korábban megírtuk, K. Csenge egy buliból indult haza. A templom mellett találkozott B. Rolanddal és beszélgetni kezdtek, a férfi közben herbás cigarettát szívott.

A lány eddig ismeretlen okból elájult, a férfi levetkőztette, majd egy vízzel teli aknába dobta.

K. Csenge megfulladt, a holttestét másnap találták meg.