Elbukhatja a kártérítést a motorbalesetért Rékasi Károly

Rékasi Károly FOTÓ ÁLTALÁNOS házaspár Közéleti személyiség foglalkozása sajtótájékoztató SZEMÉLY színész színésznő Budapest, 2012. szeptember 28.
Rékasi Károly és Détár Enikő színművészek a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón,
Budapest, 2012. szeptember 28. Rékasi Károly és színművészek a József Attila Színházban tartott sajtótájékoztatón, amelyen Nemcsák Károly, a színház igazgatója ismertette a 2012-2013-as évadra összeállított műsortervet 2012. szeptember 28-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Komoly egészségügyi gondokat okozhat a színésznek, hogy idő előtt elkezdte terhelni a balesetben megsérült lábát, valamint a kártérítést is bukhatja emiatt. Az ügy tárgyalása szeptemberben folytatódik – írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Még nincs ítélet Rékasi Károly és R. Mikós közlekedési balesetének ügyében, még nem lehet tudni, hogy ki volt a hibás.

– mondta a Borsnak R. Miklós ügyvédje, dr. Mohácsy Lénárd.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Az ügyvéd szerint hosszú ügyre kell számítani, mert ha a színészt hozzák ki hibásnak, akkor ő fellebbezni fog, ha az autóst, akkor majd az ő jogi képviselője akarja másod-, esetleg harmadfokra vinni az ügyet.

– magyarázta lapnak a jogász.

A színész 2015 júniusában motorozott, amikor karambolozott egy autóssal, aki szerinte nem használta az indexet, amikor elé kanyarodott.

Rékasi Károly súlyosan megsérült a balesetben, hat csontja eltört, az egyik lába pedig négy centivel rövidebb lett.

Ez a rövidülés súlyos fertőzés és egy csavartörés következménye, amit R. Mikós ügyvédjének korábbi nyilatkozata szerint nem biztos, hogy a baleset okozott. Elmondása szerint

tudomása van arról, hogy a színésznek lovasbalesete is volt a motorbaleset után, ezt a színész tagadta.

Rékasi Károly többször is elmondta, hogy nehezen viselte a rehabilitációt, előbb ment vissza forgatni, mint kellett volna. Ha kiderül, hogy maga okozta a sérülése súlyosságát, akkor nagy kártérítési összeget bukhat el.