Most kiderült, ki volt Kádár valódi népe

egyház
Az 1963 és 1968 közötti konszolidációs folyamat idején Kádár János hatalma megkerülhetetlenné vált
Vágólapra másolva!
Az élet különböző területeiről összegyűjtött példák alapján mutatja be a Nemzeti Emlékezett Bizottsága által kiadott kiadvány, hogyan próbálta formálni a társadalom gondolkodását a mögöttünk hagyott kommunista diktatúra időszaka. Betekintést nyerhetünk abba az időszakba, amikor még illegalitásban voltak a hazai kommunisták, de emellett képet kapunk a párton belüli vitákról az 1956-os forradalom utáni időszakból is. A kiadványban arra is vállalkoztak, hogy bemutassák, hogyan élhette meg a hazai cigányság a szocializmus évtizedeit.
Vágólapra másolva!

Rendhagyó vállalkozás eredménye a Nemzeti Emlékezet Bizottságának azon kiadványa, amely azt próbálja összefoglalni, milyen ideológiai alapokról próbálta a társadalmat felépíteni a 30 évvel ezelőtt mögöttünk hagyott kommunista diktatúra. A „Tudják már a kisgyerekek is" - tanulmányok a proletárdiktatúra ideológiai és kulturális alapjainak megteremtéséről – című kiadvány öt aspektusból közelíti meg azt a kérdést, hogy mi is volt a szellemi alapja a kommunista diktatúrának, és ezeket a gondolatokat, hogyan próbálták eljuttatni a társadalom különböző csoportjaihoz.

Öt fő kérdés

„Meg kell értetni mindenkivel – különösen a fiatalokkal -, hogy a legszebb emberi cél a szocializmus, a kommunizmus”. Kádár János eme kijelentése az egész kommunista diktatúra mottójául szolgálhatna, ami a hatalomgyakorlás másodlagos területeit illeti. A magyar emberek ugyanakkor nem voltak elég fogékonyak erre vízióra, emiatt 1945-től egészen a diktatúra bukásáig az élet minden szegmensére kiterjedt az ideológiai indoktrináció.

Öt nagy tanulmány köré csoportosul a Nemzeti Emlékezet Bizottságának kiadványa Forrás: Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Miként szolgálta a Szovjetunió érdekeit az a fejlemény, hogy a kommunista mozgalom magyar teoretikusainál az 1930-as évek második felében megjelent a nemzeti hagyományokhoz való kapcsolódás igénye? Miért tulajdonított 1945 után kiemelt jelentőséget a kommunista párt a magyar sportélet irányítása feletti ellenőrzés megszerzésnek?

Miért érte számos kritika az agitációs és propagandamunkát a pártvezetés részéről az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő hónapokban?

Hogyan zajlott a diákok ideológiai nevelése az egyetemi és főiskolai oktatásban a Kádár-korszakban? Milyenek voltak a cigányság mindennapjai a szocializmus évtizedeiben, és miként erodálták a roma kulturális hagyományokat a szocialista kísérlet uniformizáló törekvései?

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kulturális munkacsoportjának kötetében öt, egymáshoz látszólag lazán kapcsolódó, ám valójában ugyanazon probléma egyes részterületeit, a sokágú hatalmi befolyás témáját más-más oldalról feltáró tanulmányokból plasztikus képet kaphatunk arról, milyen eszközökkel igyekezett a szocializmus felépítésének jelszavai mögé bújó hatalom megteremteni a társadalom feletti minél hatékonyabb ellenőrzést.

Forró napok 1956 után

A kötetből többek között megtudhatjuk, hogy mennyire felelt meg a valóságnak az a kép, hogy a hazai kommunisták is a nemzeti érdekek oltalmazójának, a becses nemzeti hagyományok örököseinek tüntették fel magukat. Mindezzel kapcsolatban Czeslaw Milosz, lengyel írót idézik, aki puszta külsőségként írta le azt, hogy a kommunista pártok a nemzeti hagyományokhoz ragaszkodnak.

„Nagy hangon folyik a vita hazafiságról, a nemzet legjobb, vagyis haladó hagyományainak a folytatásáról, a múlt iránti ragaszkodásról. De senki sem annyira naiv, hogy komolyan vegye a külső homlokzatot" –

állapította meg a kiváló író.

Nagyon izgalmas tanulmány vezet be minket az 1956-os szabadságharc utáni hónapokba, amikor a Kádár-vezette MSZMP megpróbálta minél gyorsabban stabilizálni a hatalmát, és ehhez ideológiai kapaszkodókat keresett. Betekintést kapunk a párton belüli vitákba, és abba is, hogy egyáltalán nem volt egységes az 1956-os októberi események megítélése a legfelsőbb pártvezetésben sem. Ráadásul ekkor még az sem dőlt el, hogy mi lesz Nagy Imre csoportjának a sorsa.

Számos kritika érte az agitációs és propagandamunkát az 1956 novembere utáni időszakban, mivel az a korabeli dokumentumok alapján nem felelt meg a pártvezetés igényeinek és elképzeléseinek. Annak az időszaknak az egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy sztrájkba lépett a Népszabadság szerkesztősége. A tanulmányból világosan kiderül, hogy miért is nem jelent meg a lap 1957. november 24-én, és mi volt erre Kádár János válasza.

Kádár János végig kezében tartotta az ideológiai kérdéseket Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/V. Malyshev

Nyomon követték a cigányságot

A kiadványban legnagyobb értéke az a tanulmány, ami a hazai cigányság és a szocializmus kapcsolatával foglalkozik. Nem kíván az elemzés teljes képet adni a 20. század második felének cigány munkásosztályáról, de a még élő emlékezők segítségével igyekszik képet adni arról, hogyan is éltek, milyen keretek közé voltak szorítva a magyarországi cigány közösségek a második világháború befejezése és a szocializmus bukását követő első szabad választások között.

Világos képet kapunk arról, hogy

a kommunista-szocialista időszak során hivatalosan soha nem volt „cigánykérdés", ám az államhatalom mégiscsak nyilvántartotta, nyomon követte, megfigyelte a cigányokat ugyanúgy, mint a többségi társadalom egyes tagjait.

Sőt, a belügyi szervek önálló oktatófilmekből és – mai szóval élve – „tréningekből” tanulhatták meg, mire és hogyan figyeljenek elsősorban a cigányokkal, cigány közösségekkel kapcsolatban. A tanulmány fő tézise szerint a kommunizmus egyfajta kényszerpályára és kényszeridentitás elsajátítására vezette sokukat, tulajdonképpen ők lettek Kádár valódi népe.