Szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Révfülöp, 2017. július 9. A 35. Balaton-átúszás résztvevői rajtolnak Révfülöpnél 2017. július 9-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítenek Révfülöp és Balatonboglár között. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást.
Vágólapra másolva!

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés.

A résztvevőknek - akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg -

23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre kell készülniük.

A kép illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A közlemény szerint minden előnevezés érvényes erre az időpontra is.

Az első rajtolás 7.30-kor várható,

de ez módosulhat - korábbra és későbbre is tolódhat - attól függően, hogy mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó.

Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni,

az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat.

A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópályazárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevő a záróhajóra köteles felszállni. Az úszópályazárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva:

2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15, 4 kilométernél 15.00.

A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megmérettetést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.