A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter

2018.07.14. 19:11

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

Az agrárminiszter az ünnepélyes tűzgyújtás előtt a bajai városháza udvarán elmondta, hogy a bajaiak és a környékbeleik tízszer több halat fogyasztanak, mint az ország más részein élők: évente nyolcvan kilogrammot. Ezt a példát a miniszter szerint mindenkinek követnie kellene, mivel a hal nagyon egészséges, a magyar tavi gazdaságok kiválóak, "tehát olyan termék és lehetőség van a kezünkben, amellyel élni kell".

Éppen ezért a következő időszak egyik célja az országos halfogyasztás átlagának növelése - tette hozzá.

Nagy István - agrár- és vidékfejlesztési miniszterForrás: MTI/Balázs Attila

Beszélt arról is, hogy sok érték van Baján és szerte az országban, de a baráti kötelékeknél, az együttléteknél, a közösségeknél nagyobb érték nincs.

Magyarország büszke a bajai halászlére, és ezért védelem, oltalom alá helyezte - mondta, példaértékűnek nevezve a halétket övező hagyományt, azt, ahogyan megbecsülik, és részévé vált a helyiek mindennapi életének.

Az agrárminiszter a bajai halászlé népszerűségét abban látja, hogy közösségben készül, oly módon, amelyet máshol nem tapasztalni.Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerbiztonságért felelős államtitkára azt emelte ki:Baja olyan város, amelyet csak szeretni lehet. A város és térsége országgyűlési képviselője egyúttal reményét fejezte ki, hogy a fesztivál minden résztvevő megtapasztalhatja a híres bácskai vendégszeretetet.

Fercsák Róbert (Fidesz-KDNP), Baja polgármestere a várost Magyarország egyik legszebb helyének nevezte, hozzátéve, addig él egy város, ameddig van hagyománya.

Azt mondta, a városi rendezvények közül a Bajai Halfőző Fesztivál a leghíresebb hagyományőrző ünnep, amely "gasztrokulturális esemény".

A Duna partján, a Szent Jánosról elnevezett városrészből évszázadokon át naponta jártak a vízre a bajai halászok, majd hazatérve elkészítették a legfinomabb halászlevet, amelyet mindig társaságban fogyasztottak el - fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy az idei fesztivál díszvendége testvérvárosuk, a horvátországi Biograd na Moru (magyarul: Tengerfehérvár).

A két települést ezer szál köti össze - mondta, megemlítve, hogy Baján jelentős a horvát anyanyelvű lakosság, helyi nemzetiségként ápolják kultúrájukat, őrzik a kapcsolatot az anyaországgal, és kiemelkedő a közéleti szerepük.

A helyiek kedvence, a ma már hungarikum bajai halászlé a nevezők bográcsaiban mintegy 10 tonna hal, 1,8 tonna gyufatészta, 1 tonna hagyma, 15 ezer liter víz, 380 kilogramm őrölt pirospaprika és 260 kilogramm só felhasználásával készül.

A halfőző fesztivált Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján szervezték meg először. 1996-ban "még csak" 300 kondérban főzték a messze földön elhíresült halétket. Az esemény azóta többnapos programsorozattá, igazi népünnepéllyé vált.