50 milliós bundagyűjteményt simogat otthon a sztrájkoló jobbikos

Varga-Damm Andrea
Vágólapra másolva!
A Parlamentben épp ülősztrájkol Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője. Az ügyvédnő – saját állítása szerint – a devizahiteleseken akar segíteni, és felemeltetné az ápolási díjat is. Ugyanő nemrég még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 50 milliós bundagyűjteményével dicsekedett a Facebookon.
Vágólapra másolva!

A Jobbik közismert Simicska-összekötője, a milliárdos által képviselővé „kinevezett” ügyvédnő most épp a Parlamentben folytat valamiféle furcsa ülősztrájkot. Akciójának sajátos színezetet ad, hogy az ügyvédnő nemrég 50 milliós bundagyűjteményével dicsekedett a Facebookon. Pontosan felsorolta, hogy hányféle nerc, ocelot, coboly és perzsabundája van, s hogy

büszkén viseli például kilőtt farkasok bundáját is.

Lett is belőle nagy felháborodás. Még a Jobbik hívei is rárontottak... Elnevezték Bundás Andinak – írja a Ripost.

Varga-Damm Andrea Forrás: Ripost

A jobbikos politikusnő dühösen igyekezett cáfolni, hogy

Simicska Lajos ajándékaként jutott volna hozzá

a komoly vagyont érő bundákhoz. A tiltakozó állatvédőknek azzal vágott vissza, hogy egy nercbundát akár 80 évig is lehet hordani, miközben egy „műanyag kabát jó, ha ezer év alatt bomlik le”. Aztán eldicsekedett még azzal is, hogy az ország egyik leghíresebb szűcsmestere gondozza vagyont érő szőrmegyűjteményét.

Varga-Damm Andrea milliós bundái igénylik a friss havat Forrás: Facebook

Telente a frissen hullott hóra rakja ki milliókat érő kabátjait -

amelyek árából több devizahiteles családot is meg lehetne menteni

- mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy a vagyont érő szőrmék bőre kiszáradjon, s a milliós prémek ne kezdjenek el hullani.