Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a vihar

Vágólapra másolva!
Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a hétfői vihar; a tűzoltóknak 230 esetben kellett segítséget nyújtaniuk – nyilatkozta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

A szóvivő szerint elsősorban a kidőlt fák és a beázott pincék miatt riasztották a tűzoltókat a vihar után.

Összesen huszonhárom épületben keletkezett valamilyen kár hétfő délután.

Békés megye Békés nevű településén befolyt a víz egy családi ház pincéjében kialakított lakrészbe;

az épületből három embernek kellett ideiglenesen kiköltöznie

– tette hozzá.

Tiszaújvárosban egy melléképület, Pécelen pedig egy családi ház tetejét tépte le, illetve bontotta meg az erős szél.

A főváros XXII. kerületében

egy családi ház tetejébe villám csapott, és kigyulladt, míg a X. kerületben egy uszoda tetejét bontotta meg a szél.

Mukics Dániel szerint az előrejelzések újabb viharokra figyelmeztetnek a héten, ezért azt kérte, a vízparton nyaralók vegyék komolyan a tavi figyelmeztetéseket, míg a fesztiválozók kövessék a biztonsági szolgálat utasításait.