A S.U.N. Fesztiválról tűnt el ez a férfi

KERESSÜK KAPOSI SÁNDOR
Vágólapra másolva!
A rendőrség szerda délután tette ki hivatalos oldalára a felhívást. A fesztivál közössége és barátai már két napja keresik az eltűnt férfit. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség is keresi a 32 éves Kaposi Sándor szigetmonostori lakost,

aki július 22-én a Bercel-Csobánkapusztán megtartott S.U.N. Fesztivál helyszínéről tűnt el.

Barátai jókedvű, barátságos és vidám embernek írják le Kaposi Sándort.

Az utolsó információ

Az Origónak az egyik ismerőse azt mondta, a férfit

a jobbágyi vasútállomáson látták utoljára.

Úgy tudja, nem sokkal korábban rendőrök igazoltatták, a vasútállomásig is ők vitték el, ahonnan nem érkezett haza. Információink szerint a rendőr úgy látták, jól van, nem látták, hogy bármi gond lett volna.

Kaposi Sándor Forrás: Facebook

A Facebookon posztolók közül néhányan látták a férfit egy közeli nádasnál, de ezt az információt a rendőrség nem erősítette meg. A kommentekből az is kiderül, hogy páran rosszat sejtenek az eltűnésével kapcsolatban, de a többség bízik benne, hogy előkerül.

Ismerősök, barátok keresik a férfit

Barátai közösségi oldalakon tették ki a fiatal férfi képét, és kérik, ha bárki látta, jelentkezzen.

Kaposi Sándort keresik barátai is Forrás: Facebook

Kaposi Sándor 170-175 cm magas, zömök testalkatú, rövid, szőkés haja van, szemüveget visel. Eltűnésekor fehér színű atlétatrikót és egy sötét terepmintás rövidnadrágot viselt.

Kaposi Sándort keresi a rendőrség Forrás: Police.hu

Különös ismertetőjelei a nyakán egy sárkányt ábrázoló tetoválás,

valamint a bal kézfején egy „Wanted” feliratú tetoválás.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen.