Tovább tart a Jobbik korrupt vergődése: még Simicskát se fizették ki

Vágólapra másolva!
Újabb pénzügyi nehézségekkel kell szembenéznie a Jobbiknak, írja a Magyar Idők. Mostanában kell kifizetniük ugyanis a korábban Simicska Lajos, most már Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó plakátcégeknek azt a fennmaradó összeget, amelynek fizetését a kampány utánra halasztották a felek. Ez a további 100 milliós tartozás csak tetézi a bajt a pártnál, hiszen az Állami Számvevőszék által kiszabott 660 milliós bírság miatt így is elesnek az állami támogatástól 2019 tavaszáig. És még csak most vizsgálja az ÁSZ a kampánybeszámolójukat, amely szintén sántít, hiszen nem tudni, hova tűntek a szimpatizánsok adományai, illetve 80 millió forint ismeretlen eredetű hitel miatt is magyarázkodniuk kell. Mindeközben a fenti pénzügyi katyvaszt összehozó Simicska Lajos és Vona Gábor mossák kezeiket. Előbbi épp tegnap utazott Szardíniára egy luxusnyaralóba, ahol komornyik és személyzet várta, Vona pedig Olaszországból hazatérve most épp a fűkaszálással próbálkozik. A pártjuk pedig csődközelben. Ennyit a bajtársiasságról.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról a Magyar Idők is beszámolt, közel egy éve kezdett el a Jobbik jóval áron alul plakátokat bérelni a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátcégektől. Emiatt egyébként az Állami Számvevőszék 662 millió forint bírságot szabott ki. Ráadásul a szerződésben még

a piaci árnál jóval kisebb összeg kifizetését is elhalasztották a választás utánra, így 100 millió forintot csak április után kellett volna megfizetnie a Jobbiknak.

Simicska Lajos Forrás: EchoTV

Most már Nyerges Zsoltnak tartoznak

A szorult helyzetüket tovább nehezítheti, hogy a Jobbikot minden eszközével és pénzével támogató oligarcha, Simicska Lajos minden céges érdekeltségét átadta Nyerges Zsoltnak, amelyet néhány napja jóváhagyott a Gazdasági Versenyhivatal is.

Így akár az is előfordulhat, hogy Simicska utódja nem lesz olyan nagyvonalú a Sneider által vezetett, nyakig adósságban vergődő párttal szemben, mint Simicska Lajos volt.

A Magyar Idők ugyanis beszámol arról, hogy a tavalyi megállapodás értelmében a Jobbiknak a választások után kell kifizetnie a kormányellenes lejárató plakátkampányból fennmaradó tartozását. Ezt néhány hete Mirkóczki Ádám is megerősítette egy nyilatkozatában, amit aztán gyorsan letagadott a párt egy közleményben.

Hasonló konstrukcióban játszották át a plakáthelyek tulajdonjogát is

Hasonlóan, a szolgáltatás utólagos megtérítésével machinált Simicska és Vona a plakáthelyek tulajdonjogának átjátszása során is, amelynek következtében úgy jutott 1019 plakáthelyhez a Jobbik, hogy csak 27,5 millió forintot fizetett a Simicskához köthető cégeknek, a maradék 101 millió forintot elég lett volna a választások után, 2018. május 31-ig utalniuk.

Azonban erre még nem került sor. Sőt, Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója nemrégiben beszámolt arról, hogy a megszerzett plakáthelyeket az ÁSZ-bírság miatt el kell adniuk, amivel csak az a gond, hogy azokat elvileg 2020-ig nem értékesíthetné tovább a párt. Szóval teljes a káosz.

Ez már csak hab a tortán

A Nyerges Zsoltnak kifizetendő 100 milliós tartozás már csak tovább nehezít a Jobbik, amúgy sem túl rózsás anyagi helyzetén, hiszen a fenti korrupt plakátügyek okán kiszabott ÁSZ-bírság miatt az idén nem kapják meg a 476 milliós állami támogatásukat, hiszen abból vonják az ÁSZ-nak fizetendő bírságot.

Teljes költségvetési támogatást a párt így csak 2019 áprilisától, tehát az európai parlamenti választásokat megelőzően kaphat. Ha kap.

A kampánybeszámolójuk sem stimmel

A Magyar Idők ugyanis megjegyzi, hogy további sötét fellegek gyülekeznek a párt felett, hiszen jövő tavasszal lesz vége az Állami Számvevőszék azon vizsgálatának, amely a 2018 áprilisi választási kampánybeszámolókat ellenőrzi.

Ez pedig szintén nem sok jóval kecsegtet a Jobbik számára, mivel az már most látszik a nyilvánosságra került dokumentumokból, hogy valami nem stimmel a beszámolóval. Hiszen az adományok felhasználásánál, valamint a hitelfelvételnél sincs rendben minden.

Az előbbinél minimum 80 millió forint hiányzik, és eddig tisztázatlan a több mint 80 millió forintos hitel eredete is, hiszen Sneider Tamás korábban arról beszélt, hogy egyetlen banktól sem kaptak kölcsön.

Továbbá a párt azzal is lebukott, hogy az ÁSZ-bírság visszafizetésére, nagy diktatúrázás és korrupciózás közepette a támogatóktól összekalapozott adományt nem a bírság törlesztésére, hanem kampánycélokra használták fel.

Vona és Simicska viszont jól van

De senki ne izguljon, hiszen a fenti pénzügyi katyvaszt összehozó két politikai szerencsejátékos, Vona Gábor és Simicska Lajos jól van. Mossák kezeiket. Ők mindent bevetettek, megpróbáltak nyerni, de nem jött be, így leléptek.

A játék vége az lett, hogy a Jobbikot mind erkölcsileg, mind anyagilag végleg tönkretették, és ezután, mint akik jól végezték dolgukat, leléptek. Cserbenhagyták nem csak a szövetségeseiket, hanem a párt megmaradt szimpatizánsait is.

Vona Gábor, választás 2018 Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ahogy arról korábban írtunk Vona egy olasz luxusutazáson pihente ki a párt tönkretételének fáradalmait, most pedig úgy tűnik, hogy füvet kaszálva próbálja hasznossá tenni magát. De a videóból úgy tűnik, hogy még a fűnyírás tudományát sem sikerült megfelelően elsajátítania.

Simicskáról pedig először azt lehetett hallani, hogy Amerikába menekül, amiből annyi igaz, hogy fiát elküldte előkészíteni a terepet a család kiköltözését megelőzően. Ő maga pedig minden érdekeltségét átadta korábbi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak. Tegnap pedig egy szardíniai luxusutazás előtt kapták lencsevégre Ferihegyen feleségével.

Simicska Lajos és felesége Forrás: Ripost