Így újítja meg Kunhalmi Ágnes a baloldalt: lekvárt főz és napozik

Vágólapra másolva!
Kunhalmi Ágnes június közepén lett az MSZP választmányi elnöke. Azóta sok mindent el lehet mondani a fiatal szocialista képviselőnő tevékenységéről, csak azt nem, hogy a baloldal feltámasztása érdekében tengereket úszna át, vagy hegyeket mozgatna meg. Nem pazarolja felesleges politikai programok, akciók kidolgozására, vagy épp az elveszett baloldali szavazók felkutatására a drága idejét, helyette lekvárt főz, kerítést fest vagy épp a Balaton-parton élvezi a napsütést. Így már érthetővé válik, hogy miért van ilyen állapotban az MSZP.
Vágólapra másolva!

Kunhalmi Ágnes elég közlékeny a közösségi oldalán, így betekintést nyerhetünk a mindennapos „kemény" politikusi munkába. A szocialista képviselő Facebook-oldaláról jól látható, hogy a romokban lévő szocialisták választmányi elnöke nem a borsodi, vagy épp szabolcsi elveszett szavazóik felkutatásával, faluról falura történő talpalással vagy politikai akciók szervezésével tölti a drága idejét, hiszen sokkal jobb dolgokat is lehet csinálni a szép nyári napsütésben.

Nyár van, ilyenkor kell befőzni a lekvárokat, amit a szocialisták választmányi elnöke már le is tudott, és Facebook-oldaláról megtudhatjuk, hogy 20 üveg lekvár lett.

Kész a lekvár, a politika várhat Forrás: Facebook

De kiderül az is, hogy az MSZP vezető politikusa a nyári hónapokban nem politikai programok, javaslatok kidolgozásában éli ki kreativitását, hanem inkább a kerítésfestésbe fogott.

Megújult a kerítés Forrás: Facebook

De valljuk be, kár is lenne sötét tárgyalótermekben vagy választói fogadóórákon elpazarolni a napsütéses időjárást. Kunhalmi Ágnes nem is teszi. Helyette napozik a Balaton-parton.

Forrás: Facebook

Így lassan érthetővé válik, hogy miért is van ilyen állapotban a szocialista párt.

A legutolsó ismert, a Nézőpont által készített felmérés szerint jelenleg 9 százalékon áll az MSZP-Párbeszéd szövetség, így ha most lennének az országgyűlési választások be sem jutnának a Parlamentbe.

De szerencséjükre nem most vannak. Így a választmányi elnök-asszonynak sem kell kampányolásra vagy egyéb politikai akciókra fecsérelni a drága időt, és tud "fontosabb" dolgokkal foglalkozni, mint például a lekvárfőzés, napozás vagy kerítésfestés.