Még csak most jön a nyár első komoly hőhulláma

Palatinus Strandfürdő, Margit-sziget, hőség, strand, strandolók, fürdőzés, hőség, meleg, nyár
Kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható.
Vágólapra másolva!
Közeledik a nyár első komolyabb hőhulláma, de nem kell a tavalyihoz hasonló extrém melegre számítani – mondta Pintér Ferenc, a Meteoklinika igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Vágólapra másolva!

Tartós hőségre figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat,

a következő héten harminc fok feletti hőmérséklet várható.

A szakértő figyelmeztetett arra is, hogy a várható tartós hőség fokozott terhelést jelenthet mindenkinek, főképp az érzékenyebb csoportoknak. Ilyen az idősebbek, krónikus betegséggel rendelkezők, gyerekek.

Ezért kell figyelni a folyadék és ásványi anyagok pótlására.

Forrás: MTI

Pénteken a többórás napsütés mellett többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, amelyeket néhol felhőszakadás, jégeső kísérhet. A légmozgás néhol megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15-22, a legmagasabb hőmérséklet 27-33 fok között valószínű.

Hőség veszélye miatt

  • Budapestre,
  • Pest,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Csongrád,
  • Hajdú-Bihar,
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést péntekre.

Felhőszakadás veszélye miatt

  • Budapestre,
  • Pest,
  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Csongrád,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Somogy,
  • Tolna,
  • Vas,
  • Veszprém
  • és Zala megyére is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.

Szombaton is több órára kisüt a nap, de továbbra is több helyen lehet zápor, zivatar, utóbbiakban viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 17-23 fok lehet, napközben 27-33 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap a Dunántúlon napos idő várható gomolyfelhőkkel, ott kicsi a csapadék valószínűsége. A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett keleten is több órára kisüt a nap, de ott helyenként zápor, zivatar is lehet. A légmozgás élénk, az Alpokalján és a Zempléni-hegység körül erős lesz, zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 18-23 fok között valószínű, a nappali maximumok 28-34 fok között alakulnak.