Egy rab a börtönökben megszokott, egyszer használatos borotvából származó pengével metszett ki egy darabot az egyik zárkatársa lábszárából.

A 28 éves rab az elkövetés idején - és jelenleg is - más ügyben kiszabott jogerős fegyházbüntetését töltötte a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik börtönében. A vádirat szerint a férfi és egyik rabtársa 2015. október 11-én rátámadt alvó zárkatársukra. Az áldozat

szemeit bekötötték, száját betömték, kezeit hátrakötötték,

majd a másik támadó a lábait is lefogta olyan erővel, hogy ne tudjon mozogni.

Ezután a támadó egy egyszer használatos borotvából származó pengével a védekezésre képtelen társa egyik lábának sípcsont előtti részéből kimetszett egy 3x6 cm nagyságú bőrdarabot.

Az áldozatnak súlyos, 8 napon túl gyógyuló, maradandó sérülése lett.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az erőszakos többszörös visszaeső elkövetőnek minősülő férfival szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Esetében a büntetési tétel felső határa tíz évig terjedő szabadságvesztés" - írta az Origónak küldött közleményében Dr. Fürcht Pál, fővárosi főügyészhelyettes.