Tusványos: Közép-Európának bele kell szólnia Európa jövőjébe

Vágólapra másolva!
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott pénteki pódiumbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a térség országainak bele kell szólniuk Európa jövőjének az alakításába, építő módon kell ezt tenniük, és el kell érniük, hogy Nyugat-Európában ne tekintsék őket "fenegyerekeknek".
Vágólapra másolva!

A beszélgetésen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó, Tomás Strázay, a Szlovák Külpolitikai Társaság vezető elemzője, Ioan Stanomir, a Bukaresti Egyetem politológia tanára és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója beszélt Közép-Európa európai víziójáról.

Amint Magyar Levente fogalmazott: Közép-Európa korábban inkább "lózungnak, történelmi örökségnek" számított, de a migráció kérdésében tanúsított álláspontja által egységgé kovácsolódott, és alapvető formálójává vált az európai döntéshozatalnak. Úgy vélte, az Európai Unióban ma már nem vállalják annak az ódiumát, hogy a visegrádi négyek (V4) ellenében nagy horderejű döntéseket erőltessenek. Nyomatékosította: Közép-Európa öntudatra ébredése azonban a látszat ellenére sem jelenti, hogy az ide tartozó országok megkérdőjeleznék az európai összetartozást.

Az államtitkár úgy vélte: Közép-Európában még a kommunista múltnak is vannak pozitív hatásai. Ez tartotta ugyanis távol a térséget azoktól a folyamatoktól, amelyek Nyugat-Európában a multikulturalizmust, és annak bukását eredményezték. Magyar Levente szerint Magyarország európai jövőképének a versenyképesség és a biztonság a legfontosabb elemei. Minden egyéb ezekből vezethető le.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Közép-Európának úgy kell erősítenie sajátos identitását, hogy Nyugat-Európában ne lássák ellenségnek. Azt tartotta az egyik legfontosabb feladatnak, hogy sikerüljön változtatni a nyugat-európai médiának a Közép-Európával szembeni rendkívül kritikus álláspontján.

Tomas Strázay azt hangsúlyozta, a V4-es együttműködés országai nem akarják aláásni Európa jövőjét, nem akarnak alternatívát kínálni az EU-val szemben. Abban érdekeltek, hogy erősítsék az EU-t és új gondolatokkal járuljanak hozzá.

Czukor József szerint Közép-Európa nemcsak azért prosperáló térsége Európának, mert természetesen kapcsolódik az EU húzóerejének számító német gazdasághoz. A térséget a keresztény-zsidó örökséghez való ragaszkodás is jellemzi.

Ioan Stanomir arra panaszkodott, hogy Románia kormánya képtelen egy koherens álláspontot megfogalmazni Európa jövőjéről. Úgy vélte, a szovjet befolyásövezetből szabadult Romániának nagyon kell vigyáznia, hogy ne váljon ismét az orosz befolyás hídfőjévé. Szerinte országának úgy kell lavíroznia, hogy sem a szélsőjobb oldali elhajlás, sem a politikai korrektség csapdájába ne essen.
A beszélgetést moderáló Lajtai Márk, a Nézőpont elemzője úgy összegzett: Közép-Európa hazafias, nemzeti keretekben gondolkodó patrióta közösségként látja saját helyét a jövő Európájában.