Franciaországban egyre több közintézményt foglalnak el a migránsok. Kiürítettek és átadtak már erre a célra nyugdíjas otthont, iskolát, most épp egy újabb tornaterem került sorra. A migránsok folyamatos utánpótlásáról, valamint a szálláshelyekről természetesen egy NGO, a France Terre d'Asile gondoskodik, amely csak egymaga 10 francia régióban 37 ún. befogadó központot üzemeltet.

A Yahoo News információi szerint a csütörtök reggel Párizsból érkező 254 migránst még nem a Párizs közvetlen közelében található vincennes -i „Parc du Château” (kastélypark) tornatermében, hanem egy másik helyszínen, egy újabb közintézményt elfoglalva helyeztek el.

Migránsok egy gimnázium épületébenForrás: Yahoo News

Ugyanakkor a tornatermet már lefpoglalták 100 újabb migráns számára, akik a következő napokban érkeznek. Az elhelyezést a „France Terre d'Asile” nevű 1971-ben alapított migránsokat segítő civilszervezet intézi. Csak ez az egy szervezet 10 francia régióban 37 úgynevezett befogadó központot üzemeltet, amely hetente többször is ajánl befogadó helyeket a migránsoknak, akik itt ideiglenesen tartózkodhatnak addig, amíg a helyzetük nem rendeződik. Addig is persze gondoskodnak a migránsok igazgatási, szociális és egészségügyi helyzetének a rendezéséről.