Súlyos beteg Szita Bence nevelőapja, Gyöngyi Sándor, akit nem régen megműtöttek. A Borsnak elmondta, hogy túl akarja élni a nevelt fia gyilkosait.

Közel 6 éve annak, hogy két hajléktalan kegyetlenül meggyilkolta Szita Bencét. A gyilkosokat a nevelőapa, Gyöngyi Sándor barátnője bérelte fel. A férfi nem tudott tovább élni az otthonában, ezért elköltözött a lányához Mosonmagyaróvárra.

Három hónapja egy ultrahangos vizsgálaton derült ki, hogy halálos beteg.

Iszonyú fájdalmaim voltak, de elhatároztam, hogy nem hagyom magam, felveszem a harcot a betegség ellen. Két hete egy nagy műtéten estem át, felvágták a hasamat keresztben, egy hétig voltam az intenzíven, mindenhonnan csövek lógtak ki belőlem. Mégis felálltam a kórházi ágyról és mozogni kezdtem, nem hagytam el magam - mondta a férfi a Borsnak.

A műtét óta még csak 2 hét telt el, de a férfi már lépcsőzik. Az orvosok az ő gyógyulását állítják példának más betegek elé.

Úgy gondolok erre, mint egy bokszmérkőzésre. Először kiütött a betegség, most azonban 1-1-re egyenlítettem, és tudom, hogy nyerni fogok. Ezt üzenem minden sorstársamnak, aki hasonló helyzetben van- magyarázta a lapnak Gyöngyi Sándor.

A férfi volt barátnője, Polcz Erika, januárban halt meg a börtönben. A férfi szerint ezt a "jó isten akarta így". A két gyilkos hajléktalan viszont él és virul.

Nem fogom hagyni, hogy ezek a gyilkosok túléljenek! Erős leszek, küzdeni fogok a lányomért, akinek szüksége van rám, és persze Bencusért. Nincs nap, hogy ne fájna a halála, ezt feldolgozni nem lehet, talán csak együtt élni vele - tette hozzá a férfi.

Ahogyan korábban megírtuk, 2012 októberében Sántos mellett egy erdőbe csalta a nevelőanyja a 11 éves Szita Bencét, ahol

két hajléktalan egy ásóval megverte és összeszurkálta, majd élve eltemették.

Polcz Erika azért adott megbízást a gyilkosságra, mert féltékeny volt a kisfiúra, akit párja, a kisfiú mostohaapja, a sajátjaként szeretett.