David Coulthard volt Forma-1-es versenyző a nagykövete annak a kampánynak, amit világszerte indítottak el a Heineken sörgyárral. A közös üzenetük pedig: Ha vezet, soha ne igyon! A kampányba az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizotsága is csatlakozott. A többszörös futamgyőztessel beszélgettünk.

Különböző kampányokat láthattunk már, amelyek arról szóltak: ha iszol, ne vezess. Miben más az Ön üzenet ezzel kapcsolatban?

Azt gondolom, hogy a Heinekennel közösen felállított kampányunk sikerét az adja, hogy globálisak tudunk lenni. A Forma-1 révén szinte mindenhová elérünk a világon, sokaknak tudjuk átadni a kampányunk üzenetét, ami a - Ha iszol, ne vezess. Természetesen a helyi kampányok is rendkívül fontosak. Ez egy olyan üzenet, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, sem helyi kampányokkal, sem globálisan. A Heineken ahelyett, hogy nem beszélne az ittas vezetés veszélyeiről, inkább kiállt, és azt mondta, erre a problémára figyelni kell és tenni kell ellene. A Forma-1-gyel kézenfogva még több helyre tudunk eljutni és felhívni a figyelmet az ittas vezetés veszélyeire. Valamint a közös munka eredményekét bevezettek egy új terméket, a 0.0% sörüket, amit bátran fogyaszthatunk akár vezetés előtt is. A Forma-1 egy nagyon népszerű sport, nagyon menő a fiatalok körében is, de a pilóták, akik ezeket a villámgyors autókat vezetik mindig nagyon koncentráltak és soha nem isznak alkoholt a versenyek rajtja előtt. Persze a futamok végén mindig nagy az öröm és a győztesek pezsgőt bontanak, locsolkodnak vele, ez is a show része, de fontos azt tudni, hogy egy felelősségteljes pilóta soha nem iszik, mikor autóba ül. Ez a mi, a pilóták feladata is, hogy ezeket elmondjuk. 

David Coulthard skót autóversenyző. 1994 és 2008 között 247 Formula–1-es versenyen indult.Fotó: Polyák Attila - Origo

Van személyes tapasztalata alkohol okozta, vagy bármilyen más közúti balesetben, értem ez alatt, hogy látott már komolyabb balesetet, vagy a környezetében volt hasonló esett?

Személyesen szerencsére nem, és a közeli barátaimmal sem történt szerencsére hasonló eset, de a mindennapi életben ez komoly probléma. Nap mint nap több ezer baleset történik az utakon, mindegy is, hogy az gyorshajtásból vagy figyelmetlenségből fakad, rengeteg ilyen eseményt megelőzhetnénk egy kis odafigyeléssel. Az ittas vezetés pedig döntés kérdése. Ha tudom, hogy vezetni fogok, nem iszom, ez ilyen egyszerű. Nem okozott szerencsétlenséget sem magamnak, sem pedig másoknak. Egy autóbaleset családokat szakíthat szét, életeket tehet tönkre, ezen érdemes elgondolkodni mielőtt iszunk és autóba ülünk.

David CoulthardFotó: Polyák Attila - Origo

Mi hiányzik a legjobban az aktív versenyzői éveiből?

A legjobban talán a csapatmunkát hiányolom. Amikor sok éven át egy csapatban dolgozol, már tudod, ha csak ránézel a másikra, hogy mit gondol, mit érez vagy mit fog mondani. Egy közös célotok van, sikereket akartok elérni együtt. Ezt nagyon nehéz a mindennapokban megtalálni. Ezt csak olyan kapcsolatokban tudod megismételni, amelyekben nagyon ismered a másikat, ilyen például egy párkapcsolat. Elég, ha ránézel a másikra, nem is kell, hogy mondjon bármit is. A győzelmeket, a közös küzdést a sikerekért, az egy közös célért, én ezeket találom a legerősebb dolgoknak. Persze a versenyautóban egyedül vagy, egyedül rajtolsz el, de mikor ezeket az élményeket megosztod a csapattársaiddal, szerelőkkel, mérnökökkel, az az igazi élmény.

David Coulthard skót autóversenyző.Fotó: Polyák Attila - Origo

A Magyar Nagydíj mindig kicsit vízválasztó, sokszor itt dől el, ki lesz a világbajnok. Mit gondol, idén ki nyeri majd a magyar futamot?

Igen, ez nagyon érdekes, tavaly a Ferrari volt a legjobb az edzéseken, megszerezték a pole pozíciót és talán a leggyorsabb autójuk is nekik volt. A Hungaroringen nagyon fontos, hogy jó pozícióból indulj, talán ez a legfontosabb, és a Ferrari erősnek érezhette magát tavaly. Azt nem tudom megmondani, hogy ki fog nyerni, de mind a Ferrari, mind a Mercedes sokat fejlesztett tavaly óta. Mindkét csapat nagyon erős, és ha az időjárás nem szól bele, akkor ez nagyon erős verseny lesz.

Fotó: Polyák Attila - Origo
Kampány az ittas vezetés ellen

Közös harcot indít a közúti közlekedésbiztonság javítása és az ittas vezetés visszaszorítása érdekében a HEINEKEN Hungária és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB). Ennek létjogosultságát a statisztikák is alátámasztják: ezek alapján az idei év első hat hónapjában 12,6%-kal magasabb volt az ittasan okozott személysérüléssel járó balesetek száma, mint tavaly ugyanekkor. A most aláírt szándéknyilatkozat nyomán körvonalazódó együttműködésben kimagasló marketingtámogatást kap a felelős alkoholfogyasztás és a józan vezetés üzenete.

David Coulthard Formula-1 versenyző, a Heineken „Ha vezet, soha ne igyon!" kampányának nagykövete jelenlétében írta alá Óberling József rendőr ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke, illetve Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok igazgatója Budapesten azt a szándéknyilatkozatot, amely megalapozza az ORFK és a HEINEKEN Hungária együttműködését a hazai közúti közlekedés biztonságosabbá tétele, az ittas vezetés visszaszorítása és az alkohollal összefüggő közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében.

A kezdeményezés létjogosultságát jelzi, hogy Magyarországon a személysérüléses közúti közlekedési balesetek 8,5%-át ittas állapotban okozzák. 2017-ben az alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható személysérüléssel járó közlekedési balesetek közül 802 a személygépkocsi vezetők hibájából következett be. Az ittas állapotban okozott balesetek 2017-ben 40 halálos áldozatot követeltek. A legfrissebb adatok szerint ráadásul többen okoztak ittasan balesetet az idei év első felében (8,55%), mint tavaly ugyanekkor, amikor 8,13% volt ez az arány. Az esetek 57%-áról a személygépkocsit alkoholos befolyásoltság alatt vezetők tehetnek (379 eset), őket követik 21%-kal az ittasan kerékpározók (137 eset). Az összes baleset 4%-áért pedig az ittas gyalogosok felelősek.