Orbán Viktor: Minden országnak joga megvédeni a keresztény kultúrát, a határokat és elutasítani a bevándorlást

Orbán Viktor, Tusványos
Vágólapra másolva!
A Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette, hogy a liberális demokráciának vége, mert csak a liberális tartalom maradt, de a demokratikus értékek már kivesztek belőle. Minden országnak joga van a keresztény kultúrát és a határokat megvédeni és a bevándorlásra nemet mondani - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a jövő évi európai parlamenti választáson le lehet váltani a '68-as elitet a '90-es elitre, a kereszténydemokratákra és antikommunistákra. Most mi jövünk – mondta Orbán Viktor.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány nyolc év folyamatos kormányzás után áprilisban négy év újabb munkára kapott esélyt, és felhatalmazást arra, hogy kiépítsen egy új korszakot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.

A magyar nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítéssé, amelynek áprilisban tartották a főpróbáját - tette hozzá.

Az eredmények azt igazolják, hogy a magyar nemzetépítés sikeres. Bebizonyítottuk, hogy mi magyarok képesek vagyunk megérteni bonyolult és összetett helyzetünket, és ha kell, egy akarattal képesek vagyunk dönteni sorsukról, egy nemzetként mozdulni - fogalmazott.

A külhoni magyarok kiálltak az anyaországi magyarok mellett, minden egyes szavazatuk felelősségvállalás volt Magyarország mellett - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő jelentős eredménynek nevezte, hogy köszönthették az egymilliomodik új magyar állampolgárt.

Orbán Viktor megérkezik a tusványosi táborba Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor: 2030-ra az öt legélhetőbb ország közé kell emelkedni

Emlékeztetett, hogy a korábbi kormányzatok által felvett IMF-hitelt Magyarország visszafizette, miközben a magyarok évről évre tizenegyezer milliárd forinttal több értéket állítanak elő. Orbán Viktor kijelentette:

az egyik fő cél, hogy 2030-ra Magyarország Európa öt legjobban élhető országa között legyen,

és megálljon a népesség fogyása. A miniszterelnök szerint azonban nemcsak az anyaországot, hanem az egész Kárpát-medencét rendbe kell tennünk a fenti időpontra.

Középpontban a Kárpát-medence

A Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott,

Hozzátette: az elmúlt években Magyarország bebizonyította szomszédjainak, hogy

Orbán Viktor elmondta,

Magyarország azt ajánlja a szomszédjainak, hogy gyorsvasúttal, autópályákkal kössék össze országaikat, ahogy az energiahálózatokat is, valamint hangolják össze védelmi politikájukat és a haderőfejlesztéseket.

Fektessünk be egymás térségeibe - javasolta a kormányfő.

Orbán Viktor öt tézist fogalmazott meg Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Tekintsünk Erdélyre erőforrásként

Kijelentette: szembe kell nézni azzal, hogy a modern Románia száz éve nem tud mit kezdeni azzal a természeti ténnyel, hogy itt él másfél millió magyar. Az RMDSZ szlogenje szerint Székelyföld akkor is létezett, amikor a modern Románia még nem létezett,

Székelyföld akkor is létezni fog, amikor már az egész Európa behódolt az iszlámnak -

mondta Orbán Viktor.

Ahelyett hogy tagadnánk a valóságot, fogjuk fel inkább ezt a helyzetet erőforrásként. Tekintsünk Erdélyre erőforrásként, akarjunk erős Székelyföldet, erősödő magyarságot. Ez erőgyarapodást jelent Románia számára is - fogalmazott.

Öt tézis Közép-Európa mellett

Fel kell építeni a Kárpát-medencét és Közép-Európát is - mondta Orbán Viktor, aki öt tézist állított fel:

- minden országnak joga van megvédeni a keresztény kultúrát és elutasítani a multikulturalizmust

- minden országnak joga van megvédeni a hagyományos családmodellt, amiben minden gyereknek joga van egy apához és egy anyához

- minden országnak joga van megvédeni a nemzetgazdasági szempontból stratégiai kulcságazatokat és piacokat

- minden országnak joga van megvédeni a határait és elutasítani a bevándorlást

- és minden országnak joga van a legfontosabb kérdésekben ragaszkodni az egy nemzet, egy szavazat elvéhez, és ezt az Európai Unió sem veheti el.

Orbán Viktor: Minden országnak joga van megvédeni a keresztény kultúrát, megvédeni a határait és elutasítani a bevándorlást. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Új korszak Trump színrelépésével

A miniszterelnök szerint nem lehetnek alku tárgyai olyan alapvető tézisek, mint az országok önrendelkezési joga, a hagyományos családmodell, az államok joga arra, hogy kimaradjanak a tömeges migráció okozta kihívásokból. Orbán Viktor kijelentette: Európa vezetői nem vették észre, hogy Donald Trump színrelépésével egy új politikai korszak kezdődött el, amelyet értelmezni kell, és helyes módon kell együttműködni azzal.

A miniszterelnök

primitívnek nevezte az európai elit Oroszország-politikáját,

és hasonló véleményt fogalmazott meg Törökországgal kapcsolatban is.

Csődöt mondott az Európai Bizottság

Európa jelenlegi vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól - mondta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott:

az európai elit csődöt mondott, és ennek a csődnek szimbóluma az Európa Bizottság,

amelynek napjai ugyanakkor megvannak számlálva.

Orbán Viktor szerint "tagolt Oroszország-politikára lenne szükség". Hozzátette: Magyarország, az egész Kárpát-medence és Európa biztonsága ma azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy megállítsa a muszlim beáramlást. Ha e három ország közül bármelyik elveszíti stabilitását, annak súlyos következményei lesznek Európa biztonságára - mondta a kormányfő.

Több ezren hallgatták Orbán Viktor beszédét Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Vége a liberális demokráciának

A miniszterelnök szerint a liberális demokráciának vége, mert csak a liberális tartalom maradt, de a demokratikus értékek már kivesztek belőle.

Nyugaton nincs véleményszabadság, cenzúra és véleménydiktatúra van.

Erre megfelelő választ jelenthetnek a jövő évi EP-választások, mert ott

olyan új európai elit kaphat felhatalmazást, amely nem engedi a Soros-terv végrehajtását, és visszavezetheti Európát a keresztény gyökereihez.

Orbán Viktor szerint nagyon közel állunk a tömeges muszlim hatalomátvételhez, és ha ez megtörténne, többé keresztény alapokon politizáló párt nem nyerhetne Európában.

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök veszélyes csalinak nevezte azokat a gondolatokat, hogy a kereszténydemokrácia lehet liberális is. Nem lehet – folytatta – mert a kettő kizárja egymást.

A kereszténydemokrácia nem liberális, hanem illiberális,

mert a kereszténydemokrácia nem áll multikulturális alapon, a kereszténydemokrácia bevándorlásellenes és a kereszténydemokrácia a keresztény családmodellen alapul.

Jövőre leválthatjuk a '68-as elitet. Orbán Viktor feltette a kérdést: ki jöhet helyettük? Erre csak azt a szerény választ adhatjuk – mondta –, hogy: Mi jövünk! A '68-asokat leválthatják a '90-esek, a kereszténydemokraták és antikommunisták - mondta.

Mienk a jövő, hajrá! – fejezte be beszédét Orbán Viktor.

Orbán Viktor válaszolt a nézők kérdéseire

Mi nem megyünk el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet bennünket - jelentette ki a beszéd után a hallgatóság kérdéseire válaszolva.

Orbán Viktor azt mondta, ő bennmaradáspárti, fontos dolog a lojalitás, és az európai parlamenti választásoknak az Európai Néppárton belül szeretnének nekivágni. Ez a terv - mondta, ugyanakkor megjegyezte, hogy a néppártban egymástól gondolkodásban távol eső pártok foglalnak helyet, ezt áthidalni rendkívül nehéz, de szeretnék.

A Fidesz úgy tekint magára, mint a néppárt CSU-ja, a kereszténydemokrata platformot képviselik, és akkor erősek, ha össze tudják adni erőiket, még ha belső kompromisszumok árán is.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor Szerbiáról szólva hangsúlyozta: Szerbia nem a Balkánhoz, hanem Közép-Európához tartozik, ahogy Montenegró is. Rámutatott: meggyőződése, hogy Magyarországnak mindent meg kell tennie, hogy ezen országok minél hamarabb az unió tagjai legyenek.

Magyarország történelmi érdeke, hogy Szerbiával egy politikai közösségben legyen - mondta és megjegyezte: úgy érzi, ezt a szerbek is így látják.

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok elérték-e már támogatottságuk felső határát, azt mondta, hogy számításai szerint 63-65 százalék között van azon választópolgárok aránya Magyarországon, akik eddig valamilyen közös akcióban velük részt vettek, és hajlandóak legalább megfontolni, hogy rájuk szavazzanak.

A Szőcs-Beke ügyről úgy nyilatkozott, Magyarország mindenkori miniszterelnökének jogi kérdésekben óvatosnak kell lennie, hogy konkrét román bírósági ítéletet kommentál-e vagy sem.

Közölte: ő azok mellett áll, akik igazságtalanságot szenvednek el, és szerinte - függetlenül a nemzeti hovatartozástól - nem helyes embereket olyasmiért elítélni, amit nem követtek el.

Ennek a gyanúja erős ebben a pillanatban - közölte. Hozzátette: Magyarország nemzeti dimenziótól függetlenül minden esetben, különösen saját nemzettársai esetében, ki kell, hogy álljon az igazságtalanul megbüntetett emberek mellett.

Ez az egyetemes igazság kérdése - jelentette ki Orbán Viktor.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Az RMDSZ-szel összefüggésben megismételte: a magyarságon belüli súlyát nem a magyar kormánnyal való kapcsolata határozza meg, hanem az, hogy hány Erdélyben élő magyar ember szavaz rá.

A magyar miniszterelnöknek az a dolga, hogy az itt élő emberek ezen döntését tudomásul vegye, de legalábbis adja meg tiszteletet azáltal, hogy nem hagyja figyelmen kívül.

Az RMDSZ természetes partnere a mindenkori magyar kormánynak - rögzítette.

Ez nem jelenti azt, hogy a kisebb pártokról szabad megfeledkezni - tette hozzá Orbán Viktor. Megjegyezte: Magyarországnak egyszerre kell két fejjel gondolkodnia, és amikor építésről beszél, egyszerre kell az anyaország és a teljes nemzetépítésről gondolkodni.

Ezért indítottak gazdasági fejlesztési programot, amelyet folytatni fognak. A MOGYE pedig olyan nemzeti cél, amelyet nincs oka az Erdélyben élő nemzeti közösségnek feladnia. Ha ezt a nemzetpolitikai célt az itteniek nem adják fel, akkor a magyar kormánynak egyetlen dolga van, hogy ezt támogassa - jelentette ki Orbán Viktor.

Kitért arra is, Magyarországnak az az érdeke, hogy Románia erős és stabil ország legyen.

A déli és keleti irányból való nyomás tartósan velünk marad. Az a kérdés, hogy az ortodoxia kitart-e, és képes-e szellemi és fizikai alapon is gátat szabni a muszlim bevándorlással szemben. Ez közös biztonsági kérdése a románoknak, magyaroknak, németeknek, osztrákoknak, bár utóbbiak ezt nem tudják - közölte Orbán Viktor.