Tombol a korrupció a Jobbikban: nem is tagadnak a lefizetési botrányban

Tóth Péter, Vona Gábor
Szeged, 2016. április 3. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (b) beszélget Tóth Péterrel, a Jobbik szegedi és Csongrád megyei elnökével, önkormányzati képviselővel a párt Valódi nemzeti konzultáció elnevezésű országjárásának keretében tartott lakossági fórum kezdete előtt Szegeden 2016. április 3-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Magyarázkodás közben elszólta magát a Jobbik csongrádi elnöke a pártoldalon közölt interjúban. A múlt héten több lap (köztük az Origo) is nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely bizonyítja, hogy Tóth Péter megyei elnök valakinek azt mondja: pénzt adna, ha küldötteket állít a kongresszusra, akik Sneider Tamásra szavaznak Toroczkai Lászlóval szemben. Most azt állítja, ő az útiköltségre gondolt, de ez is felvethet akár büntetőjogi kérdéseket is. Tovább gyűrűzik a Jobbik legújabb korrupciós botránya.
Vágólapra másolva!

Formabontó magyarázkodásba kezdett hangfelvételügyben Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei és szegedi elnöke: úgy tagadott mindent, hogy közben lényegében elismerte a vele szemben megfogalmazott vádakat. Ismert, először a Magyar Hírlap, majd több portál, köztük az Origo is közölt egy hangfelvételt, amelyen a jobbikos politikus (vélhetően telefonon) Sneider Tamás támogatására buzdította az egyik kongresszusi küldöttet a párt elnökválasztását megelőzően. Ez eddig még rendben is lenne, csakhogy kicsúszott a száján, hogy

Magyarán Tóth Szabó Gábor pártigazgató megbízásából pénzt és „bármit" kínált egy küldöttnek, ha Sneiderre (a Toroczkai-Dúró páros ellen) szavaz a tisztújításon. Ez pedig kevésbé van rendben, hiszen a politikus szavai erősen felvetik a korrupció gyanúját. Annak fényében pedig, hogy az ominózus kongresszuson Sneiderék éppen hogy csak nyertek, felvetődik a kérdés: ezek a módszerek mennyiben befolyásolták a szavazás kimenetelét? Pláne úgy, hogy közben a Lokál arról ír, hogy információik szerint egy két héttel ezelőtti bírósági tárgyaláson Szőcs Norbert, a Jobbik korábbi Baranya megyei elnöke tanúként azt állította, hogy a tisztújítás előtt a régiójába tartozó küldötteket is hasonló módon hívogatták a központból. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy Tóth esete közel sem volt elszigetelt, hanem az elnökválasztás előtti napokban ez bevett módszernek számított. Bizonyára voltak olyan küldöttek, akik a pártközpont „parancsát" követendőnek tartották.

Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei, és szegedi alapszervezet elnöke elismerte: pénzt kínált jobbikos küldötteknek cserébe, hogy a párt tisztújító kongresszusán Sneider Tamásra szavazzanak Forrás: Facebook

Az ügy nagy port kavart, a politikus pedig magyarázkodásra kényszerült.

Tóth Péter: Minden segítséget megadok a küldötteknek Budapestre való eljutásához

„A felvétel egyértelműen összevágott, manipulált anyagról van szó" – ezzel magyarázkodott a korrupciógyanúba keveredő jobbikos politikus az Alfahírnek. Tóth a „Novák-féle párt" támadásának tudta be a történteket, amit rendkívül gusztustalannak és aljasnak tartott. A magyarázkodás legerősebb részére akkor került sor, amikor a Jobbik háziportálja a pénzbeli ígérgetésekre kérdezett rá. A beszélgetésben elhangzó pénz kérdéséről a Csongrád megyei elnök azt mondta: az is csupán egy kiragadott részlet, valójában arra utalt, hogy

ha kell, akkor minden szükséges segítséget megad a küldötteknek a Budapestre való eljutáshoz, legyen az autó vagy útiköltség; illetve taggyűlés összehívásához ajánlotta föl a saját irodáját.

Mivel Tóth ország-világ szeme láttára elismerte, pénzt kínált (útiköltség stb.) egyes küldötteknek, a nyilatkozat büntetőjogi kérdéseket is felvethet: ugyanis a jobbikos politikus anyagi előnyöket helyezett kilátásba azért, hogy egy tisztújító pártkongresszus kimenetelét befolyásolja. Az ügynek a lehetséges büntetőjogi vetülete mellett van egy erkölcsi vonulata is:

milyen párt az, ahol a központra hivatkozva politikusok nyomást gyakorolnak egy belső pártválasztás kapcsán, milyen normák uralkodnak egy ilyen szervezetben?

Ezekre a kérdésekre Tóth nem adott választ.

Megnéztük a Jobbik honlapján megtalálható Alapszabályt, hátha rendelkezik az ilyen jellegű ügyekről, azonban nem lettünk okosabbak. Ugyanis a dokumentum kimondja, hogy a fegyelmi eljárás megindítására, lefolytatására és a lehetséges jogorvoslatokra az Etikai és Fegyelmi Szabályzat rendelkezései az irányadóak, ami egy belső pártszabályzat révén a nyilvánosság számára nem elérhető. Az viszont az eddigiekből is biztosnak látszik, hogy egy normális párt szabályzatai alapján Tóthot valószínűleg ki kellene zárni a pártból.