Péterfalvi: A nemzeti ügyek nem mennek bele az európai közösbe

2018.07.31. 14:33

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke beszélt a GDPR bevezetéséről, alkalmazásáról, arról, hogy mi tartozik nemzeti és mi európai hatáskörbe. 

A GDPR hazai bevezetésével kapcsolatban a NAIH elnöke elmondta, még nem indítottak hatósági eljárást egyetlen cég ellen sem, azonban ennél érdekesebb a szakember szerint, hogy miként alakul az európai együttműködés rendszere. Lassan 150 ügyet töltöttek fel a nemzeti hatóságok arra a platformra, amelyet közösen hoztak létre. Meglepve tapasztalták az adatvédelmi szakemberek, hogy kevés olyan ügy került feltöltésre, amelyik a Facebookkal hozható kapcsolatba, azonban ezen ügyekkel kapcsolatban az ír adatvédelmi hatóság jár el, miután a cég európai központja ott található.

Ugyanakkor az egyes ügyek kapcsán a nemzeti hatóságok is beleszólást kaphatnak, amennyiben ezt igénylik, amennyiben náluk merült fel a probléma. Az ilyen esetekben az írek, mint vezető hatóság készítik elő a tervezetet, ezt véleményeztetik a közreműködő társhatóságokkal, erre azért van szükség, mert legelőször csak olyan határozat születhet, amivel minden érintett hatóság egyetért. Amennyiben ez nem sikerül, akkor a többféle variáció kerül szavazásra. Ez fogja egységesíteni az adatvédelmi gyakorlatot, miután egy ilyen határozat mindenkire nézve kötelező.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.