Nagy Anikó: A kormány legfőbb értékként kezeli a családot

A szoptatás kultúrtörténete: fotók
2016 Európa, Franciaország
Vágólapra másolva!
A kormány politikája fókuszában a család, a gyermek és az egészség áll – hangoztatta Nagy Anikó, az egészségügyért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Nagy Anikó a szoptatás hete apropóján rendezett konferencián úgy fogalmazott, az anyatejes táplálás hirdetése az egyik legfontosabb dolog.

– fűzte hozzá Nagy Anikó.

Kijelentette, fontos, hogy

minél több gyereket tápláljanak anyatejjel,

mert ezzel különleges lelki kapcsolat alakul ki anya és gyermeke között. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az édesapákhoz is hasonlóan kötődjenek a gyerekek.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozata és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Fókuszban az édesapák címmel megtartott konferenciáján az államtitkár kuriózumként említette az anyatej szervezett gyűjtését Magyarországon. Megjegyezte, az elmúlt

1,5 évben kétszeresére nőtt a leadott anyatej literjéért kapott juttatás.

Forrás: Phanie/Voisin/AFP

Az anyatejes táplálás támogatásában a szaktárcának szerteágazó szerepe van, azonban – fűzte hozzá Nagy Anikó – még mindig hárommillió doboznyi tápszer fogy Magyarországon, ami soknak mondható.

Kitért arra is, a gyermekvállalásnak és

a gyerekek egészséges fejlődésének alapja a család,

és ebben fontos az édesapák támogatása is. El kell ismerni az ő szerepüket is a családban, így a családtámogatások minden formáját ők is igénybe vehetik – emelte ki.

– fogalmazott az egészségügyért felelős államtitkár.

Bábiné Szottfried Gabriella, a szakmai kollégium védőnői tagozatának elnöke arról beszélt, hogy a szoptatásról komplexen kell gondolkodni, vagyis az nemcsak az anya és a gyermek szoros összefonódásáról szól, hanem az őket körülvevő közvetlen környezetről, vagyis az apáról is.
Hangsúlyozta, a védőnők a családok legfőbb szövetségesei, támaszai, tanácsadói és legtöbb esetben „információs központok” is.

Augusztus 1. az anyatejes táplálás (a szoptatás) világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban döntött megtartásáról, az ezt követő napokat pedig anyatejes világhétté nyilvánította.