Vasárnap felszakadozik a felhőzet, és ismét kisüt a nap

Vágólapra másolva!
Vasárnapra szinte mindenhol felszakadozik a felhőzet, csak elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között alakul - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Vágólapra másolva!

Vasárnap
Mindenütt csökken a felhőzet, hajnalra többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Eleinte még egy-egy zápor, esetleg zivatar előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.

Hajnalra általában 14 és 20 fok közé süllyed a hőmérséklet,

de néhol ennél hűvösebb is lehet. Napközben a sok napsütés mellett csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhőre számíthatunk, és a déli, délkeleti tájakon is csupán kis eséllyel alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, de zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, de néhol ennél hűvösebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

Hétfő
Napos időre számíthatunk, többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor, zivatar. A déli szél többfelé megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20,

a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 35 fok között várható.