Magyarország élen jár a szegénység visszaszorításában

Vágólapra másolva!
Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában arról beszélt, hogy az Eurostat 2012 és 2016 közötti időszakra vonatkozó adatai szerint Magyarországon nem volt még ilyen kevés nélkülöző, és nincs még egy ország az unióban, ahol ilyen nagy mértékben csökkent volna a szegénység.
Vágólapra másolva!

Az M1 aktuális csatorna reggeli műsorának vendége volt Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A szakértő elmondta:

A súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 2004-ben 2,2 millió volt, ami 2007-ig ugyan 1,7 millióra csökkent, ám azután 2012-ig 2,7 millióra emelkedett, majd hozzávetőleg felére csökkent 2016-ig.

A gazdasági helyzet romlása Magyarországon már a 2008-as világgazdasági válság előtt, 2006-tól érezhető volt, csökkent a foglalkoztatás és a reálbérek szintje, a munkanélküliség pedig nőtt. Ez a folyamat 2010-ben megállt és 2012-től elindult a bérek emelkedése - tette hozzá a szakértő.