Palkovics László: Az MTA elmozdult a direkt politizálás irányába

Sajtótájékoztató a köznevelési kerekasztal üléséről
Palkovics László
Vágólapra másolva!
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) feladatáról, politizálásáról és jövőbeni munkájáról, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hatásköréről, valamint energiapolitikáról is beszélt Palkovics László a Figyelőnek adott interjúban.
Vágólapra másolva!

Az innovációs és technológiai miniszter a Figyelőnek adott interjújában reagált az MTA körül kialakult hangulatkeltésre, amit a baloldali média gerjesztett. A miniszter az érvek ütköztetésében hisz a tárgyalóasztal mellett, nem pedig a médiafelületeken való üzengetésekben. Palkovics azt is elmondta: az MTA léte garantált.

Az ITM létrehozásával a kormánynak az a szándéka, hogy kiderüljön, miként lehet a központi forrásokat a leghatékonyabb módon a tudományos kutatásokra fordítani, nem vonva kétségbe az alapkutatások jelentőségét és létfontosságát.

Mindenkinek az az érdeke, hogy Magyarország hangsúlyosabban legyen jelen a világ innovációs és tudományos térképén, de

az utóbbi években hiába ölt a kormány rengeteg pénzt a kutatásra és innovációra, a ranglistán hátrébb szorultunk.

Palkovics László Forrás: MTI/Marjai János

A miniszter szerint

Olyan struktúrára és finanszírozási modellre van szükség, amely az ország kutatási és innovációs törekvéseit minden irányból támogatja.

A kutatások finanszírozása sem változik. A kormány megállapodik az egyetemekkel a támogatott kutatási tématerületről, amelyet az oktatási intézmények jelölnek ki. Ezután megkapják a támogatást és az egyetem dönti el, hogy a kutatók milyen területen dolgozzanak. Az új költségvetés arról szól, hogy a tudósközösség állapodjon meg arról, hogy melyik területeket tartja fontosnak, de legyen benne olyan, ami a közösség érdekeit szolgálja. Példának hozta fel a miniszter, hogy

a BMW-gyár idetelepülése nagy siker, de fontos lenne, hogy a magyar kutatások kapcsolódni tudnának a munkájukhoz.


A hetvenmilliárd forintnyi forrás felosztása a minisztérium feladata lesz, de ettől az MTA jogállása nem változik. Annyi változás lesz, hogy bizonyos „nagy ügyekben" meg kell állapodni, ami azért is fontos, mert a források nem korlátlanok. A kiemelkedő kutatókat és munkájukat továbbra is tématerület megkötése nélkül finanszírozzák, továbbá az MTA továbbra is önállóan dönthet személyi kérdésekről, projektekről, programokról.

Nem az MTA dolga a politizálás

Az Akadémia bizonyos kérdésekben elmozdult a direkt politizálás felé, ami nem az ő dolga. Jó példa erre, hogy elkészült egy tanulmány a duális képzésről, amiről lehet és kell is vitatkozni, de ha ezt úgy publikálják, hogy a kormány nem érti a duális képzés lényegét, akkor az egy politikai állásfoglalás, mivel a kormány egyik oktatáspolitikai eszközét kritizálják politikai alapon. Az ő dolguk a magyar társadalom nagy ügyeiben való tudományos tanácsadás és iránymutatás.

Azért menesztették a korábbi Nemzeti Innovációs Hivatal vezetőjét, Pálinkás Józsefet, mert közölte nem tud, és nem akar Palkoviccsal együtt dolgozni, továbbá megközelítésbeli különbségek vannak közöttük.

Az ITM hatásköre

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy XXI. századi modern ország megvalósításához kapcsolódó feladatok végrehajtására jött létre. Ebbe bele tartozik többek között a szakképzés koordinálása, az energetikai és klímapolitika, a közlekedés és logisztika irányítása, mint például a közút-és vasúthálózat fenntartása, valamint az infokommunikáció.

Az energiapolitikában fontos szerepet kap az energiabiztonság és, hogy az energiát elérhető áron tudjuk biztosítani. Továbbra is fontos a rezsicsökkentés folytatása.

Minden cég vegyen fel egy mérnököt

Az ITM célja, hogy az innovációra fordítható összeg 2020-ra érje el a magyar GDP 1,8 százalékát. A miniszter szerint minden cégnek fel kellene vennie egy mérnököt, mert szerinte ez a hazai kis-és középvállalkozások versenyképességének egyik alapja.Ez pedig úgy érhető el, ha önálló termékeket fejlesztenek. Jelenleg a hozzáadott érték, több mint felét a Magyarországon működő multik állítják elő. A magyar tulajdonú társaságok erősítése a legfontosabb ezen a téren, valamint a hatékonyság és a termelékenység javítása - mondta a miniszter a Figyelőnek.