Két ember megsérült az augusztus 20-i zánkai tűzijáték alatt

Vágólapra másolva!
Augusztus 20-án tűzijátékot tartottak Zánkán is. Azonban néhány rakéta rossz irányba szállt, azok két embert is megsebesítettek. A rendőrség nyomoz az üggyel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Eljárást indított a rendőrség az augusztus 20-ai, Zánkán tartott tűzijáték ügyében, mivel a település független polgármesterének elmondása szerint

a nézők közé csapódó rakéták két embert megsebesítettek.

– mondta Kucsera Katalin, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Filep Miklós, Zánka polgármestere arról beszélt, hogy az augusztus 20-ai tűzijáték második-harmadik percében, szerinte nyilvánvalóan a vállalkozó hibájából,

4-5 petárda a kilövőállástól vízszintesen a vízparton állók és a Balaton irányába indult el.

Az ott levő 30-50 ember elmenekült az érintett területről, a strandgondnok pedig a rendelkezésre álló eszközökkel elsősegélyt nyújtott azoknak, akiknek szükségük volt rá.

A polgármester információi szerint

ketten 8 napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedtek,

őket a mentők a helyszínen ellátták.

Filep Miklós közölte, az önkormányzat a hatályos jogszabályok szerinti bejelentési kötelezettségnek eleget téve előzetesen kijelölte védelmi zónát a tűzijáték idejére, amelyet rendőrök és katasztrófavédők ellenőriztek. Ezen belül senki sem volt.

Azt mondta,

a tűzijátékot pályázat útján kiválasztott vállalkozó bonyolította le.

A polgármester azt mondta, a több ezer jelenlévő nagy része észre sem vette, mi történt, nem volt