Világháborús gránátot loptak el a Duna-mederből Dömösnél

Vágólapra másolva!
Elloptak a Duna kiszáradt medréből egy rendőrségi szalaggal körbekerített szárnyas repeszgránátot Dömös külterületén – közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a második világháborús lőszerről augusztus 19-én kaptak bejelentést. A tűzszerészszolgálat augusztus 23-án akarta elszállítani a gránátot, de ismeretlen személy azt eltulajdonította.

A rendőrség az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében kéri, aki a robbanótestet elvitte, vagy tárolási helyéről információval rendelkezik, haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Bejelentés névtelenség megőrzése mellett is tehető a 06/80-555-111-es számon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számokon.