Újra elítélték a Móricz Zsigmond körtéri lövöldözőt

2018.08.27. 15:18

Kommandósok kísérték be a bíróságra a kezén és lábán is megbilincselt S. Ábelt. A férfi joghallgatóként korábban azzal fenyegetőzött, hogy megöli a diáktársait, valamint egy Móricz Zsigmond körtéri gyorsétteremben többször is belelőtt a plafonba. Most csalásért kellett a bíróság elé állnia – írja a Blikk.

Az ügyészség nagy értékű csalással vádolta S. Ábelt, aki a gyanú szerint hamisított átutalási megbízásokat adott le egy budapesti bankban. A megbízásokon a Magyar Villamos Művek (MVM) Észak-Budai Kogenerációs Fűtőerőmű Kft. ügyvezetőinek aláírása szerepelt, és százezer, illetve ötszázhúszezer euró átutalását kérték az Artmedia-Invest S.R.O. részére, aminek egy osztrák banknál vezetett számlaszáma igazából S. Ábelé volt – írja a Blikk.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A bank dolgozói azért ellenőrizték a papírokat, mert S. Ábel eltakart arccal ment oda a gyűjtőládához.

Szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek ez a cselekmény és az utána lévő eljárás bármi gondot okozott. Köztük vannak a szüleim, akiknek újabb teher ez az ügy, és köszönöm nekik a segítséget az osztrák hatóságokkal való levelezésben – mondta S. Ábel a tárgyaláson, majd azzal érvelt az ártatlansága mellett, hogy a banki szabályzat szerint ilyen átutalás papír alapon nem megrendelhető, így eleve lehetetlen lett volna a csalás.

A férfi jelenleg jogerős büntetését tölti a börtönben, ezzel kapcsolatban azt állította a tárgyaláson, hogy nem kaphat otthonról csomagot, valamint sebezhetőbb, mint a többi rab, mert nincs bűnözői kapcsolatrendszere. Emiatt sokkal többet megengednek vele szemben a rabok és az őrök.

A bíróság bűnösnek mondta ki S. Ábelt, és halmazati büntetésként két évre ítélte őt, öt évre felfüggesztve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK