Visszatér szabadságáról Orbán Viktor

ORBÁN Viktor
Budapest, 2018. június 19. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Gulág-emlékmű avatásán Budapesten, a III. kerületi Árpád fejedelem útján 2018. június 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Visszatér a szabadságáról Orbán Viktor kormányfő – közölte Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, hogy sűrű hetek állnak Orbán Viktor előtt.
Vágólapra másolva!

Sűrű munkatervvel tér vissza szabadságáról Orbán Viktor miniszterelnök – nyilatkozta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a szervezés alatt álló főbb kormányfői programokról beszámolva.

Orbán Viktor első hivatalos programja munkamegbeszélés Matteo Salvinivel, az olasz Liga kormánypárt vezetőjével, aki a belügyminiszteri tisztséget is betölti.

Az egyeztetést kedd délután Milánóban tartják, utána sajtótájékoztatót is terveznek – közölte a sajtófőnök.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint az első kormányülést szerdán vezeti Orbán Viktor, pénteken pedig beszédet mond az életének 75. évében meghalt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész temetésén a Fiumei úti sírkert művészparcellájában.

Orbán Viktor miniszterelnök visszatér a szabadságáról, sűrű hetek következnek Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A hétvégén a magyar miniszterelnök Kirgizisztánba utazik, ahol részt vesz a Nomád Világjátékok programjain Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország és Üzbegisztán vezetőinek társaságában.

Megerősítve a július 15-ei Orbán-Putyin-találkozó után közölt információt, Havasi Bertalan elmondta: Orbán Viktor

szeptember 18-án Moszkvában ismét tárgyalóasztalhoz ül Vlagyimir Putyin orosz államfővel.

Szeptember 19-én és 20-án Salzburgban az Európai Tanács informális ülésén vesz részt a magyar miniszterelnök.

Szeptember végére tervezik a vajdasági Topolyán a Délvidék Sport Akadémia megnyitó ünnepségét, ahol várhatóan Orbán Viktor is beszédet mond – közölte a sajtófőnök. Tájékoztatása szerint a miniszterelnök belpolitikai naptára is sűrű szeptemberben; Kötcsén a jobboldali konzervatív értelmiség meghatározó szereplőivel találkozik, majd 12-én és 13-án Velencén, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozásán vázolja a Magyarország és a szövetség képviselői előtt álló kihívásokat, illetve feladatokat.