Tovább szakad a Jobbik: puccs készül az új elnök ellen

2018.08.29. 10:50

A Magyar Idők információi szerint Volner János, a párt alelnöke kihasználhatja, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség Sneider Tamás elnökkel szemben. A pártszakadás után újra szakad a Jobbik. 

„Már három hónapja új elnöke és vezetése van a Jobbiknak, de a párton belüli hatalmi harcok nem csillapodnak. Lapunk információi szerint egyre nagyobb az elégedetlenség Sneider Tamás pártelnökkel szemben, és a párt kommunikációjával sem ért mindenki egyet" – írja a Magyar Idők jobbikos források alapján. A lap úgy tudja, hogy 

a párton belüli rossz hangulatot kihasználná Volner János alelnök, akinek már Vona Gábor pártvezetése alatt is elnöki ambíciói voltak, és ez azóta nem változott. 

A portál azt írja, hogy már októberben leváltaná Sneidert, ami összefügghet azzal, hogy az augusztus végén megtartott, titkos pártkongresszus után októberben is tartanak egyet.

Volner János, a Jobbik alelnöke megunta pártja térvesztését, és kezébe venné az irányítást?Forrás: MTI/Rosta Tibor

Volner nyíltan kritizálta a pártvezetés munkáját

Amíg a Jobbik egyben volt, Volnert egy radikális beállítottságú, bizniszpolitikusnak tartották a párton belül, aki megpróbált mindegyik párton belüli érdekcsoportnak megfelelni. Egy időben még Vona Gábor kihívójaként is számon tartották. Mivel a politikust jellemzően a párt radikális szárnyához sorolják, sokaknak csalódást okozott azzal, hogy nem csatlakozott Toroczkai László mozgalmához. 

A kibeszélést addig mellőző Volner némileg meglepő módon a pártszakadást követően nyíltan el kezdte kritizálni a pártvezetést. 

Ahogy beszámoltunk róla, a politikus a Népszavának adott egy olyan interjút, amelyben nem sok időt vesztegetett arra, hogy pártját dicsérje. „Özönlenek rólunk a negatív hírek, de a Jobbik hónapok óta nem tud kezdeményezni a politikai térben" – fogalmazta meg a kemény bírálatot. Szerinte gyorsan változtatni kell, nem szabad tovább megengedni, hogy a párt béna kacsa módjára sodródjon az eseményekkel.

A nyilatkozat nagy port kavart a Jobbikon belül, Sneider Tamás pártelnök kénytelen volt magyarázkodni  – „Szerencsétlen mondatok voltak, nem is kapott érte dicséretet. Egyáltalán nem sodródunk, világos irányvonalat követünk. Jól látható, hogy más ellenzéki pártok a mi közelségünket keresik" – jött a párt vezetőjének meglehetősen nevetséges válasza.

Volner megsértődött

Egyesek szerint Volner azért maradt a Jobbikban, mert megígérték neki, hogy a párt EP listájának vezetője lehet. Ez azonban elúszni látszik, miután a személyét érintő, szeptemberre ígért listavezetői döntést Sneider januárra halasztotta. Feltételezhetően ezért mondta a Népszavának, hogy bár a Jobbik elnöksége „benne gondolkodik", nem szeretne a párt listavezetője lenni a jövő évi EP-választáson, most itthon, a párt vezetésében van tennivaló. A döntés eltolása nagyban összefügghet azzal, amiről a Magyar Hírlap korábban cikkezett

Vona Gábor az Európai Parlamentbe készül, Brüsszelben folytatná pályafutását. 

Mivel a Jobbik támogatottsága a brutális választási kudarc után tovább csökkent, és ezt a tendenciát jelen állás szerint nem tudják megfordítani, így az is elképzelhető, hogy Vonán kívül más nem is tud kimenni Brüsszelbe. Ez pedig újabb hatalmas botrányokat fog eredményezni a Jobbikban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK