A kötelező orvosi vizsgálat után egy hónappal halt meg a buszsofőr

2018.08.30. 07:46

Egy hónapja kapott friss orvosi alkalmassági igazolást az az 58 éves budapesti buszsofőr, aki rosszul lett a 161-es buszon, majd az Örs vezér terére érve meghalt. Kollégái azt mesélték, a férfi egészségesnek tűnt, ezért döbbenten állnak a tragédia előtt. 

Károly 35 éve dolgozott a BKV-nál, kollégái – a Borsnak felidézve – szorgalmas munkatársként írták le őt. „El sem tudjuk hinni, ami Karcsival történt. Voltak egészségügyi problémái, de nemrég lefogyott, kívülről úgy tűnt, teljesen jól van. Éppen néhány hete, július végén kapta meg az orvosi alkalmassági engedélyt is, szóval döbbenten állunk a történtek előtt” – mondta egyikük a lapnak.

„Családos ember volt, így különösen szörnyű, ami történt. Amint lerakta az utasokat, furcsa mód azonnal a C vágány felé vette az irányt, ahol a beérkező vagy induló buszok mennek. Nem tudom, azonnal továbbküldték-e Karcsit egy újabb útra, vagy csak a garázsba akart menni pihenni, de megállt menet közben, és rosszul lett. Egyes kollégák úgy mesélik, ráborult a kormányra, míg mások szerint leszállt, elesett, és beverte a fejét.

Sajnos azonban hiába siettek a segítségére, a kollégák és a mentők sem tudták már megmenteni. Hozzá kell tenni: brutálisan stresszes a munkánk, egyszerűen rámegy mindenkinek az egészsége” – tette hozzá a férfi másik kollégája. 

A Bors megkereste a BKV-t, ahonnan megerősítették, hogy az 58 éves férfinál mindent rendben találtak a kötelező orvosi vizsgálat során.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület így emlékezett: „Karcsi bácsi a 161-es buszt vezette, már menet közben érezte, hogy baj lesz, és mentőt kért. Igaz, azt az Örsre kérte, mert mindenképpen be akarta hozni a kocsit. Ezen a mentők nem kicsit csodálkoztak. A kollégák a defibrillátorral hamar odaértek hozzá, és megpróbálták visszahozni, de ez még az időközben odaérő mentőknek sem sikerült. Karcsi bácsi rettegett attól, hogy az üzemorvos nem engedi többet kocsira, mert több betegséggel is küzdött. Mindig akkor ment szabadságra vagy kórházi kezelésre, amikor az üzemorvosi vizsgálat következett volna. Szó szerint élete utolsó pillanatáig vezetett.”